Lexikon

Etruszk vázafestő a Kr. e. 7. század első évtizedeiből. Nevét arról a városról kapta, ahol az általa díszített vázák jelentős része előkerült. Névadója Szilágyi János György volt, aki az akkor ismert 11 váza gondos elemzése alapján megállapította a művek relatív időrendjét, azaz rekonstruálta a mester pályájának ívét (Szilágyi 1989). Eszerint a festő Veiiben, az etruszk kultúra egyik fő központjában működött. Műhelyében főleg gömbölyded testű, keskeny szájú edények (stamnoid olla), kettős kúp alakú (bikonikus) amphorák és tálak készültek. Legkorábbi vázáit – köztük a budapesti ollát – Kr. e. 700/690 körül festette. Vázaformái vagy helyi eredetűek, mint pl. a bikonikus amphora, amely a Villanova-kultúra hagyományait folytatja, vagy pedig görög és főníciai típusoknak Etruriában már korábban meggyökerezett változatai (olla, tál). Kompozíciói szoros szálakkal kapcsolódnak a görög, elsősorban athéni kerámia motívumkincséhez. A Narce-festő kb. Kr. e. 670-ig működött; műhelye a század közepéig folytatta tevékenységét, a jelek szerint ekkor már kizárólag veii piacra.

Ma 43 váza köthető a Narce-festő műhelyéhez. Az ismert lelőhelyű darabok mindegyike Veiiben és Narcéban került elő (27 példány hat temető 16 sírjából, illetve 11 váza négy temető 4 sírjából, lásd Drago és társai 2014, 43).

A festő munkásságának áttekintéséhez fontos tanulságokkal szolgál két Veiiben talált sírkamra: a 2006-ban megtalált Tomba dei Leoni Ruggenti (az Üvöltő Oroszlánok Sírja) és a már régebb óta ismert Tomba delle Anatre (a Kacsák Sírja). Az előbbi Kr. e. 700/690, az utóbbi talán 690/680 körül készült, egyidősek tehát a Narce-festő működésével. Mindkettőt olyan freskók díszítik, amelyek motívumai és stílusjegyei szorosan kapcsolódnak a festőhöz (lásd például a budapesti vázáról is ismert oroszlán- és kócsag-motívumot). Sőt, mindkét sírból előkerültek a Narce-festő műhelyéhez kapcsolható vázák. Mindezek alapján felmerült a lehetőség, hogy ezeket a sírfreskókat a Narce-festő műhelye készítette volna. Váza- és freskófestő azonossága azonban ebben az esetben sem bizonyítható.

A Narce-festő alakja paradigmatikusnak tekinthető az etruszk művészetben. Két legfontosabb jellemzője "a meg nem szakadó kötődés a helyi hagyományokhoz, másfelől a teljes nyitottság minden ösztönzés felé, amely ennek a hagyománynak a feldúsított és egy új történeti helyzet kérdéseire felelő folytatásához fontosnak és belső visszhangra találónak tűnik." (Szilágyi 2005, 463).

Nagy Árpád Miklós, 2020