Lexikon

33 / 32

Az etruszk kultúra történeti áttekintése

Az etruszk kultúra előzménye a vaskor kezdetén kialakuló és a Bologna melletti lelőhelyről elnevezett Villanova-kultúra, amely a Kr. e. 1000 és 750 közötti időszakot foglalja magában. Sokirányú nyitottság jellemezte: nem csak Itália többi területe felé, hanem az Alpokon túl is rendelkezett kapcsolatokkal.

Különösen az Etruria fémkincsei iránt érdeklődő görög és föníciai kereskedők, illetve az általuk közvetített görög, föníciai és más keleti kultúrák hatásának köszönhető, hogy a Villanova-hagyományokkal ötvöződve a 8. század közepe után lejátszódott az etruszk kultúra kialakulása. A változás gazdasági és társadalmi átalakulásokkal járt: megjelentek a városias központok, és kialakult az ezeket irányító gazdag vezető réteg.

A Kr. e. 7. század utolsó negyedéig tartó úgynevezett orientalizáló időszakot az etruszk tengeri hatalom (thalassokratia) kiépítése jellemzi. Latium már a Kr. e. 8. század végén etruszk kultúrájú volt – a római hagyomány ennek emlékét az etruszk királyokról szóló történetekben őrizte meg. A Kr. e. 7. század közepén Campania jelentős része is etruszk uralom alá került, a következő évszázadban az etruszk terjeszkedés pedig északi irányba, a Pó-vidék területe felé irányult.

A Kr. e. 7. század végén letűnik az addig csaknem az egész Mediterraneumra jellemző orientalizáló ízlés, és Etruria művészetét egyre inkább a görög, különösen a korinthosi, majd az athéni művészeti központokkal való párbeszéd határozta meg. A Kr. e. 6. század közepéig tartó archaikus és az ezt követő, a Kr. e. 5. század második negyedéig tartó klasszikus korszak az etruszk kultúra egyik virágkorát jelentette.

Bár az eddig említett időszakok a görög kultúra periódusainak nevét viselik, az azonos nevű korszakok nem azonos időszakban voltak jelen a két kultúrában.

 

A görög kultúra korszakai Az etruszk kultúra korszakai
Geometrikus kor (900–700) Orientalizáló kor (750–625)
Orientalizáló kor (700–600) Archaikus kor (625–550)
Archaikus kor (600–480) Klasszikus kor (550–475)
Klasszikus kor (480–323) Szubklasszikus kor (475–400)
Hellénisztikus kor (323–31) Etruszk reneszánsz (4. század)
  Hellénisztikus kor (3–1. század)


 

Az etruszk kultúra klasszikus kora például nem esik egybe a görög művészet azonos nevű időszakával. A Mediterraneum nyugati része felé irányuló görög kolonizáció ugyanis egyre inkább az etruszkok nagyhatalmi pozícióját kezdte fenyegetni. Kr. e. 535-ben az alaliai csatában Karthágó segítségével még Caere kerekedett felül, de Kr. e. 474-ben Cumae-nál az etruszkok döntő vereséget szenvedtek a syrakusai görög flottától. A tengeri hatalom mellett a korábban etruszk fennhatóság alá tartozó itáliai területeket is elvesztették: Rómában Kr. e. 510-ben sikeres felkelés zajlott le az idegen uralom ellen, a Kr. e. 5. század második felében pedig Campania területét szállták meg samnis törzsek. Így a görög kultúra fénykorának tekinthető klasszikus korral Etruriában egy problémákkal teli időszak párhuzamos. Ez az 5. század végéig tartó ún. szubklasszikus kor a visszahúzódás koraként jellemezhető.

Bár Róma északi terjeszkedése már Veii elfoglalásával (Kr. e. 396) fenyegetést jelentett az etruszkok számára, a Kr. e. 4. század viszonylag békés időszakát joggal lehet etruszk reneszánsznak nevezni. Míg a Cumae-i csata után lényegesen meglazult a kapcsolat a görög anyaország művészetével, ebben az időszakban egyre inkább a dél-itáliai görög központok ösztönző hatása mutatható ki.

A Kr. e. 3. századtól kezdve Etruria történetét a mind inkább előretörő római hódítás határozta meg. Volsiniit, az utolsó független etruszk várost Kr. e. 264-ben foglalták el. A római hódítással azonban nem szűnt meg az etruszk kultúra: a Mediterraneum különféle területeit összefogó görög hellénisztikus művészettel párhuzamos és ahhoz sok szállal kapcsolódó, a Kr. e. 1. századig tartó etruszk hellénisztikus korban tovább élnek az etruszk művészet hagyományos típusai. A polgárjog Kr. e. 88-ban történő kiterjesztésével halványultak el a különbségek Itália kultúrái között, a római császárkorral pedig bekövetkezett a teljes beolvadás.

 

Lakatos Szilvia, 2020