Lexikon

44 / 43

Etruszk feketealakos vázafestészet

Az etruszko-korinthosi vázák készítése a Kr. e. 6. század közepén zárult le. A következő évtizedekben az etruszk fazekasságot a feketealakos technika jellemezte. Bár az etruszko-korinthosi vázák is ezen a módon készültek, legjellemzőbb vonásuk a főleg korinthosi mintákat feldolgozó állatfríz volt. Az etruszk feketealakos vázák fő inspirációs forrását viszont az athéni vázák jelentették, amelyeket Kr. e. 570–560 körül egyre növekvő számban importáltak Etruriába (lásd például az Antik Gyűjtemény két tyrrhén amphoráját: 93.12.A, 2016.1.A). Az athéni (és kisebb mértékben ióniai, korinthosi) minták azonban csak ösztönzésül szolgáltak az etruszk mesterek számára, akik önálló alkotásokat hoztak létre: a feketealakos vázafestészet az etruszk művészet egyik legjelentősebb műfaja. Az edényformák zöme a lakoma készletébe tartozott.

Az etruszk figurális feketealakos vázafestészet története a Kr. e. 6. század közepén kezdődik, és egy évszázadon át tart. A legnagyobb műhelyek Vulciban jöttek létre, a technika később Caerében, majd Orvietóban és Clusiumban is elterjedt. Legfontosabb csoportjai a következők.

A pontosi vázák műhelye

A név egy 19. századi feltevés emlékét őrzi: ekkoriban úgy vélték, ezeket a vázákat a Fekete-tenger (Pontos) vidékén készítették. A műhely Vulciban működött Kr. e. 550–520 között (a műhely kezdetéről: Williams 2005). Legfontosabb alakja a Paris-festő volt, aki főleg amphorákat díszített (lásd például a Metropolitan Museum két amphoráját: 55.7, 55.11.1), de legalább négy további vázafestőt is sikerült azonosítani. Több mint 200 vázát sorolnak ebbe a csoportba, főleg a váll nélküli amphorák egy nyúlánk változatát, ami sokban hasonlít a tyrrhén amphorák formájához. Jellemző rájuk a járulékos színek használata.

Borostyánlevél-csoport

A pontosi vázákkal párhuzamosan egy másik jelentős műhely is működött Vulciban, Kr. e. 540–520 között. Vezető mestere a Borostyánlevél-festő (lásd például az Antik Gyűjtemény amphoráját; a Metropolitan Museum amphoráját), de más vázafestők is dolgoztak itt (pl. a Symplegma-festő: 51.135.1–13). Mintegy 60 váza tartozik ide. Nevét onnan kapta, hogy számos vázaképen hatalmas borostyánlevél van a szereplők kezében. Kedvelt vázaformái részben athéni mintát követnek (a váll nélküli amphorák B típusa), részben az etruszk kerámiában már régóta elterjedt változatok (kyathos, oinochoé).

Micali-festő

Az etruszk feketealakos vázafestészet legnagyobb alakja. Nevét az etruszkológia egyik úttörőjéről, Giuseppe Micaliról (1768–1844) kapta. A Micali-festő is Vulciban dolgozott, feltehetően Kr. e. 520–490 között. Több mint 200 vázáját ismerjük (lásd például az Antik Gyűjtemény amphoráját, és hydriáját); tároló- és ivóedényeket egyaránt díszített. Stílusa számos követőre talált, műhelye a festő működésének lezárultával tovább folytatódott (lásd például az Antik Gyűjtemény kyathosát). A Kr. e. 5. század elején is készültek vázák Vulciban feketealakos technikával (lásd például az Antik Gyűjtemény amphoráját).

A caerei hydriák

A caerei feketealakos vázafestészetből a caerei hydriák műhelyét kell kiemelni, amely Kr. e. 530–500 között működött. Mintegy 40 hydria és néhány nikosthenési típusú amphora tartozik ide. A vázák jellemző vonásai arra utalnak, hogy Ióniából bevándorolt görög mesterek művei lehetnek. A hydriák formája a keleti görög bronz edényekhez kapcsolódik, az ornamensek zöme is ióniai minták feldolgozása, és az egyik párizsi hydrián olvasható felirat jellemzői is Ióniára utalnak. Két mestert sikerült elkülöníteni, a Busiris-festőt és a Sas-festőt (lásd például a Getty Museum hydriáját), mellettük több fazekas dolgozott. Műveiken gyakoriak a mitológiai ábrázolások.

Szintén Caerében működött például a La Tolfa csoport (Kr. e. 6. sz.), és a Lótuszbimbó csoport (Kr. e. 5. század eleje). Később Volsiniiben (Orvieto) és Clusiumban (Chiusi) is alapítottak feketealakos technikával dolgozó műhelyeket (ezek egyikében készülhetett például ez az olpé).

 

Az etruszk műhelyek működésével egyidőben folyamatosan áramlott Etruriába az athéni feketealakos kerámia, amelynek az etruszk produkció nem utánzója, hanem a kiegészítője volt. Az athéni importban már a Kr. e. 6. század végétől egyre nagyobb rész jutott a Kr. e. 525 körül Athénban feltalált vörösalakos technikával készült vázáknak, amelyek lassan kiszorították elődeiket.

A Kr. e. 5. század közepére megszűnt a figurális etruszk feketealakos vázafestészet, helyébe viszont nem a vörösalakos lépett, hanem a technikailag jóval egyszerűbb és Etruriában Kr. e. 480 körül megjelenő ál-vörösalakos (lásd például az Antik Gyűjtemény hydriáját és a Metropolitan Museum amphoráját). A feketealakos készítésmódot még a Kr. e. 3. században is használták az etruszk fazekasok, de figurális díszítésű edényeket már nem gyártottak.

Nagy Árpád Miklós, 2020

Bibliográfia

Welt der Etrusker, 136–153.; Williams 2005; Ambrosini 2013