Lexikon

90 / 89

Ál-vörösalakos technika

Más néven Six-technika (Jan Six holland régészről nevezték el, aki elsőként írta le 1888-ban). Az edény teljes felülete fekete bevonatot kap, amelyre vörös, ritkábban fehér festékkel festik rá a díszítést. Ez a technika esztétikailag párhuzamos a vörösalakossal: itt is világos alakokat látunk sötét háttér előtt, de a technika mégis teljesen különböző. A vörösalakos eljárás során ugyanis az alakok helyét kihagyják, és körbefestik a fekete bevonattal. A vörös és fekete felületek közti különbség csak az edény három szakaszban történő kiégetése során tűnik elő. A Six-technikánál az alakok részleteit ugyanúgy főleg bekarcolással jelezték, mint a feketealakos vázákon (a vörösalakos technikánál a bekarcolást alig alkalmazták, szerepét az ecsettel felvitt vonalak vették át.)

Ál-vörösalakos vázákat Athénban kezdtek el készíteni a Kr. e. 6. század vége felé, talán Nikosthenés műhelyében (lásd például a Getty Museum amphoráját és a Cleveland Museum of Art amphoráját). Ez a vázafestészeti eljárás egyike volt a feketealakos technika megújítására irányuló próbálkozásoknak. Szintén az útkeresés példája volt a korallvörös díszítés, amellyel Exékias kísérletezett (lásd például a müncheni Staatliche Antikensammlungen kylixét), vagy a vörösalakos díszítésmód feltalálása Kr. e. 525 körül, valószínűleg abban a műhelyben, amelyben az Andokidés-festő dolgozott (lásd az Antik Gyűjtemény kylixét). Ez utóbbi bizonyult az útkeresések közül a legsikeresebbnek.

A Six-technika nagy hátránya, hogy a rátett színek könnyen lekoptak, a díszítés sérülékeny. Athénban csak néhány műhely próbálkozott vele, főleg kisméretű edényeken (lásd például az Antik Gyűjtemény skyphosát és kylixét, valamint a British Museum lékythosát), és csupán mellékszólama volt a klasszikus kori vörösalakos vázafestészetnek. Másutt viszont a technika jóval népszerűbbnek bizonyult, például a dél-itáliai (lásd például az Antik Gyűjtemény kylixét és kantharosát) és főleg az etruszk vázafestészetben.

 

Nagy Árpád Miklós, 2020