Lexikon

44 / 43

Etruszk ál-vörösalakos vázák

Készítésük Kr. e. 490–480 körül kezdődött, tehát közel két generációval az után, hogy ezt a technikát feltalálták Athénban, a Kr. e. 6. század végén (lásd Ál-vörösalakos technika). Fő jellemzője, hogy a vörös alakokat ráfestették az edényre, és nem egy bonyolult égetési eljárással vitték fel, mint a vörösalakos vázákon. Kézműves szempontból az álvörösalakos, ún. Six-technika sokkal egyszerűbb, mint a vörösalakos. Etruriában a feketealakossal párhuzamosan használták.

A korai etruszk ál-vörösalakos vázák legnagyobb műhelye a Praxias-csoport, amely Kr. e. 480–450 között működött Vulciban (lásd például a Metropolitan Museum oszlopkratérját és amphoráját). A csoport neve egy etruszk mesterre, Arnthe Praxiasra utal, akinek nevét néhány vázájáról ismerjük. Az Arnthe etruszk, a Praxias görög alak, a név tehát jelzi: a fazekas mindkét kultúrához kötődött. Több mint 100 váza tartozik ebbe a csoportba. Számos mester dolgozott itt, például a Praxias-festő vagy az Apponyi-festő (lásd az Antik Gyűjtemény hydriáját). Az etruszk mesterek nagyméretű edényeket, például amphorákat vagy hydriákat is készítettek ezzel a technikával, ami Athénban jóval ritkábban fordult elő.

A Six-technikával készült edények szemre a vörösalakos vázák körébe tartoznak, hiszen rajtuk is világos alakok jelennek meg sötét háttér előtt. Művészileg azonban a feketealakos díszítés folytatásának tekinthetők. Bár a Kr. e. 6. század utolsó negyede óta folyamatosan áramlottak Etruriába a vörösalakos vázák, és ez a régió volt a legfontosabb felvevő piacuk, az etruszk fazekasok csak a Kr. e. 5. század közepe táján kezdték el az új technikát alkalmazni (lásd az Antik Gyűjtemény oinochoéját). Közömbösek maradtak tehát az új technika és az általa nyújtott művészi megoldások iránt. (Ez utóbbiak közé tartoznak a tér ábrázolásának és a harmadik dimenzió bemutatásának olyan új lehetőségei, amelyeket a feketealakos technikával nem lehet megvalósítani).  Mindez szépen mutatja az etruszk mesterek autonómiáját. Nem voltak kiszolgáltatva a Hellas felől érkező művészi hatásoknak, hanem – paradigmatikus módon – kiválogatták közülük mindazt, amit a saját képükre tudtak alakítani.

Ál-vörösalakos vázákat készítő műhelyek nem csak Vulciban, hanem más városokban is működtek; a produkció a Kr. e. 4. században is folytatódott (például a Sokra-, majd a Fantom-csoport: vörösalakos kancsó; lásd még az Antik Gyűjtemény glauxát). A figurális díszű ál-vörösalakos vázák készítése nagyjából a Kr. e. 3. század közepén szűnt meg, de a technikát még később is alkalmazták ornamentális díszítésű vázák készítésénél.

 

Nagy Árpád Miklós, 2020