Lexikon

52 / 51

Az etruszk kerámia

Az etruszk művészet egyik fontos műfaja. Története egyrészt szervesen kapcsolódik a helyi hagyományokhoz, másrészt fontos szerepet játszik benne a görög művészethez való viszony. A Kr. e. 8. századtól sokáig Etruria volt a görög kerámia egyik legfontosabb felvevő piaca – néhány időszakban a legfontosabb. E mellett a föníciai edényművesség is nagy hatással volt az etruszk kerámiára. Ez a szoros kapcsolat azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy az etruszk vázafestészet utánzat volna; ezek a kultúrák kölcsönösen sokat kaptak egymástól. Az etruszk kerámia formatárát például megújította ugyan a görög kultúrával való találkozás, de a görögök is vettek át edénytípusokat az etruszkoktól. Az etruszk kerámia története önálló történet, ami az ókori Mediterráneum más kultúráival folytatott párbeszéd során bontakozott ki. Önállóságának egyik fontos jele, hogy az etruszk vázafestészetben is sikerült autonóm művészek alakját rekonstruálni (Narce-festő, Szakállas szfinx-festő).

Az etruszk kerámia első korszaka az orientalizáló kor (Kr. e. 8–7. század), ami tehát átfedi a görög művészet geometrikus és orientalizáló korát (Kr. e. 10–8. század, illetve Kr. e. 7. század). Ekkor újul meg gyökeresen az etruszk kerámiának az előző Villanova-kultúrából örökölt formavilága és motívumkincse, főleg görög és föníciai minták nyomán (Az etruszk kultúra történeti áttekintése).

A Kr. e. 7. században jelenik meg a bucchero, amelynek készítése a Kr. e. 6. századig folytatódott. Ez volt az etruszk edényművesség legsajátabb és legsikeresebb edénytípusa: a bucchero edények elterjedtek az egész Mediterráneumban – még Korinthosban is, ami ekkoriban a görög vázafestészet fő központja volt (Korinthosi vázafestészet). Az itt készített vázák voltak a fő ösztönzői az etruszko-korinthosi kerámiának, amely a Kr. e. 7. század utolsó harmada és a Kr. e. 6. század közepe között készült (lásd még A korinthosi Démaratos szócikket).

A következő korszakot az etruszk feketealakos vázafestészet jelenti, amelyhez az ekkor Hellasban már vezető szerephez jutott és Etruriába tömegesen importált athéni vázák jelentették a fő ösztönzéseket. Ez volt az etruszk vázafestészet egyik művészi csúcspontja.

Az athéni vázafestészet forradalmi megújulása, a vörösalakos technika feltalálása Kr. e. 525 körül viszont nem váltott ki hatást az etruszk kerámiában. A Kr. e. 480 közül kezdődő etruszk ál-vörösalakos vázák művészetileg inkább a feketealakos folytatásának tekinthetők. Bár a vörösalakos eljárással készült athéni vázák a Kr. e. 6. század utolsó negyedétől kezdve hatalmas számban érkeztek Etruriába, magát a technikát csupán évszázados késéssel, a Kr. e. 5. század közepe táján vették át az etruszk fazekasok (lásd például az Antik Gyűjtemény oinochoéját és vörösalakos tálját), és nem vált olyan népszerűvé, mint a feketealakos. A két vörösalakos technika jellemezte az etruszk kerámia utolsó, a Kr. e. 3. századig tartó időszakát.

 

Nagy Árpád Miklós, 2020

Bibliográfia

Welt der Etrusker; Szilágyi J. Gy., ÉM 2011 ősz; Ambrosini 2013, 943–973.