Narancsszínű agyagból formált, barnásvörös bevonattal ellátott plasztikus kancsó koszorús női fej formájában. Erre a vázatípusra jellemző, hogy az arcrészt és a fej hátsó részét külön negatív formából készítették. Esetünkben a két forma eredetileg nem is tartozott össze: az arcrészhez egy másik, stílusában hozzáillő hátsó részt párosítottak, amit az is mutat, hogy a koszorú az edény hátoldalán nem folytatódik. A szemet, a szemöldököt, a hajat mély, éles vonalakkal, szabadkézzel mintázták meg a formából való kiemelés után, de még az edény kiégetése előtt.
A részletek rovátkolt kialakítása, és a frizura alapján a kancsó a késő-Antoninus-Severus-korban, a 2. század vége és a 3. század eleje közötti időszakban készült kis-ázsiai (valószínűleg knidosi vagy pergamoni) műhelyben. A váza anyaga is a kis-ázsiai darabok anyagához áll közel, felületén nem található sigillataszerű bevonat.
Az emberi fejet formázó kancsók már a klasszikus-hellénisztikus korban is népszerűek voltak, de készítésük a római császárkor elején megszakadt. A Kr. u. 2–3. század folyamán jöttek újból divatba Kis-Ázsiában (főleg Pergamonban), Knidoson és Athénban, és végül Észak-Afrikában. Az észak-afrikai változatok kisázsiai minták nyomán készültek, ezért sokszor nehéz különbséget tenni az importált és a helyben készített darabok között (lásd a Gyűjtemény további fej alakú kancsóit: 99.31.A, 2002.5.A és 99.27.A).
Fejedények eddig csakis sírokból kerültek elő. A fejet ábrázoló kancsók könnyen kapcsolatba hozhatók Bacchusszal, az Észak-Afrikában rendkívül népszerű istennel: talán nem csupán a halál felett érzett bánatra a borban nyert vigasztalást fejezhették ki, hanem az istenséghez kapcsolódó misztériumok révén a halott újjászületésének reményét is.