Sárgásvörös agyagból két formából készített, vigyorgó satyros-fejet mintázó edény. A satyrost kétágú hegyes szakállal és állatfülekkel ábrázolták, fejét diadém díszíti, kétoldalt egy-egy rozettával. A hajat a fej hátsó részén utólag mintázták meg (ún. en barbotine-technikával, melynek lényege, hogy a mintát kiégetés előtt felvitt finom agyagiszapból alakítják ki pipetta segítségével, hasonlóképpen mint ahogy manapság a sütemények habos díszítését készítik). A nyaktól a fejig négy részre tagolt széles szalagfül húzódik, a kiöntő tölcséres. A plasztikus részletek mély barázdái éles kontrasztban állnak az edénytest sima felületeivel, ez teszi rendkívül kifejezővé az arcot.
Ez a terra sigillatának nevezett jellegzetes fényes-vörös színű reliefes edényfajta a császárkorban a Római Birodalom egész területén elterjedt. Az emberi fejet formázó kancsók már a klasszikus-hellénisztikus korban is népszerűek voltak, de készítésük a római császárkor elején megszakadt. A Kr. u. 2–3. század folyamán jöttek újból divatba Kis-Ázsiában (főleg Pergamonban), Knidoson és Athénban, és végül Észak-Afrikában. Az észak-afrikai változatok kis-ázsiai minták nyomán készültek, ezért sokszor nehéz különbséget tenni az importált és a helyben készített darabok között (lásd a Gyűjtemény további fej alakú kancsóit: 99.31.A, 99.27.A és 99.33.A). Ez a darab valószínűleg egy Olithresis nevű mester műhelyében készült Észak-Afrikában.
Fejedények eddig csakis sírokból kerültek elő. A mainas-, satyros-, ifjú-, részeg színész- vagy öregasszony-fejet ábrázoló kancsók könnyen kapcsolatba hozhatók Bacchus-szal, az Észak-Afrikában rendkívül népszerű istennel: talán nem csupán a halál felett érzett bánatra a borban nyert vigasztalást fejezhették ki, hanem az istenséghez kapcsolódó misztériumok révén a halott újjászületésének reményét is.