Fiatal satyrost mintázó maszk. Haja durva, sörteszerű csomókban mered felfelé, a tincsek között két kis szarvkezdemény bújik meg. A satyrosokra jellemző, állati vonás a hegyes, felálló fül is. Kissé nyitott szája és tágra nyitott szeme meglepett, csodálkozó kifejezést ad arcának.
A maszk pontos lelőhelye nem ismert, de talán Itáliából (Pompeiiből?) származhat. Egy jól körülhatárolható, római korra keltezhető tárgycsoportba tartozik, amely lapos, közel életnagyságú maszkokból áll, és amelynek a római világ számos különböző pontján előkerültek példányai.
Barnásszürke agyagból, negatív formából készült, a pupillákat és a szájnyílást átlyukasztották. A homlok közepén és a két fül mellett egy-egy apró akasztólyuk látható. A felületen helyenként még láthatók az eredeti vörös festés nyomai.