A gömbhasú palack (olla) agyaga sárgásvörös, felületét barnásvörös bevonat borítja. Hosszúkás, konkáv, csonkakúpra emlékeztető talpgyűrűjén gömbölyded test ül. Nyakrésze alacsony, ívelten kihajló, hozzá alacsony, kifelé duzzadó perem csatlakozik. A perem az égetés során deformálódott.
A hason vízszintes vonalak között indákról leágazó hosszúkás, nagy szívalakú borostyánlevelek; az indák között stilizált szőlőfürt vagy bogyó, és azt csipegető páva látható. A díszítés cseppentett (à la barbotine) technikával készült, melynek lényege, hogy a mintát kiégetés előtt felvitt finom agyagiszapból alakítják ki pipetta segítségével, hasonlóképpen ahhoz, ahogy manapság a sütemények habos díszítését készítik.
A terra sigillatának nevezett jellegzetes fényes-vörös színű reliefes edényfajta a császárkorban a Római Birodalom egész területén elterjedt. Az edény a H. Dragendorff által kidolgozott tipológiai felosztásban az 54-es számot kapta (Drag. 54-es forma).
Az edény ábrázolásainak párhuzamai alapján, a képtípus valószínűleg az ismert rheinzaberni fazekashoz, Iuvenishez köthető. Működése a Kr. u. 2. század utolsó és a 3. század legelső évtizedeire tehető. Az ábrázolás témája, a szőlőfürtöt csipegető madár a késő köztársaság-kortól a későantik időkig nyomon követhető.