Az eredetileg feltehetően félkörívesen záródó sztélé felső része hiányzik, csak egy napbárka ábrázolásának alsó körvonalai maradtak meg. Az épen maradt képmező áldozatbemutató jelenetét és a kísérőszöveg hieroglif jeleit mélyített dombormű-technikával vésték a sztélé felületébe. Baloldalt a trónján ülő sólyomfejű, embertestű Ré-Harahti isten látható, aki fején ureusszal díszített napkorongot visel, kezében uasz-jogart az isteni hatalom szimbólumát és az élet jelét, egy ankhot tart. Előtte egy áttetsző ruhás, fején hosszú parókát és balzsamkúpot, homlokán lótuszvirágot viselő nőalak áll, aki jobb kezét imára emeli, bal kezében pedig egy nemszet-kancsót, az italáldozat egyik eszközét tartja. A jelenet felett hat rövid oszlopba rendezett áldozati formula olvasható. A sztélén szereplő "Ré cselekvésre képes lelke" kifejezés az elhunytra vonatkozik (lásd A halott mint akh-lény), akiről úgy tartották, hogy Ré környezetéhez tartozik és a sztélé előtt elhelyezett áldozatok által igyekeztek biztosítani, hogy az elhunyt családtag jótékonyan közvetítőként járjon közben az érdekükben.