Amon-papnő koporsója
Antropoid koporsó fedéllel és aljjal. A thébai sárga alapszínű, színes festéssel díszített csoporthoz tartozó koporsó egy Amon-papnőé lehetett. Az arcot sakktáblamintás paróka keretezi, amelyet stilizált keselyűszárnyas fejdísz ékesít. A homlok fölött körbefutó pántot lótuszvirágok díszítik. A nyakrészt gazdagon díszített, többsoros uszekh-gallér borítja, amely leér egészen a csípőig. A koporsó felületére erősített kéz a korszak női koporsóira jellemzően nyitott, tenyérrel lefelé néz. Az uszekh-gallér alatt két vízszintes sávba rendezett, áldozati jelenetpár került, amelyeket három kiterjesztett szárnyú napkorong keretez. A jelenetek központi szereplője a trónján ülő Ozirisz. Fején vörös napkorongot visel, előtte áldozati asztal. A fején viselt napkorong jelzi, hogy a halotti istent ebben az időszakban a napisten éjszakai formájával azonosították. A lábrészt két függőleges hieroglif szövegoszlop osztja három részre, amelynek mindegyikében három panelbe rendezett áldozati jelenet került. A jelenetek helyszínéül a tetejüket keretező épületfríz motívumok alapján egy-egy kápolna szolgál.
A koporsóalj oldalait feliratok borítják, amelyek között kivételt képez a bal oldal lábrésze. Itt a hegyből kilépő tehén (Hathor istennő) alakja jelenik meg: ez az ábrázolás a 21. dinasztia idején rendszerint erre a helyre kerül. A jelenet azt a pillanatot ábrázolja, amikor az istennő a túlvilág kapujában fogadja az elhunytat, hogy a temetőbe kísérje. Az alj belső felülete sárga alapszínt kapott. Leírás alapján a központi istenalak 1939-ben még látható volt. A fejrésznél kiterjesztett szárnyú lélekmadár jelenik meg. Az oldalakon három vízszintes sávban múmia alakú túlvilági istenségek sorakoznak. A koporsó feliratai arra utalnak, hogy készítőjük nem tudott írni-olvasni. A dekoráció elkészítése során csupán arra törekedett, hogy utánozza a koporsók oldalain megszokott díszítő elemeket.