Méret
72 x 48 cm
Datálás
Későkor – Ptolemaiosz-kor eleje (Kr. e. 5–2. század)
Anyag
fa
Készítési hely
Leltári szám
98.5-E
Azonosító
Hyp-2769
Állapot
Töredék, kisebb felületi sérülésekkel.
Bibliográfia
Kóthay–Liptay, Egyiptomi Gyűjtemény, 122; Kóthay–Liptay, Egyptian Artefacts, 130

A koporsótöredék négy, csapolással összeillesztett deszkalapból áll. Felületét kréta alapozásra felvitt színes festés díszíti. Az uszekh-gallér megmaradt alsó része alatt egy napkorongot tartó szárnyas skarabeusz látható, majd egy fején napkorongot viselő istennő tárja ki védelmezőn szárnyait. Kezében egy-egy maat-tollat tart, amelyek mellett egy-egy kos látható. A jelenetsáv alsó sarkaiban pedig egy-egy napkorongot viselő kobrát ábrázoltak. A következő mezőbe az oroszlán alakú halottas ágyon fekvő mumifikált elhunyt ábrázolása került. Az ágy mellett Anubisz áll, kétoldalt pedig Isis és Nephthüsz gyászoló alakja védelmezi az Oziriszszal azonosult halottat. Az ágy alatt a kanópuszedények sorakoznak. A legalsó megmaradt mezőben egy bárkát ábrázoltak, amelyen egy kápolnában az elhunyt fekszik. A hajó legénységét egy evezős és egy kormányos alkotja. A jelenet egy rituális hajóutat ábrázol, amely vagy a nyugati partra való átkelést jeleníti meg vagy pedig a halott valamelyik szent városba történő zarándoklatát.