A Délos körül fekvő Kykládok márványban gazdag szigetein (elsősorban Paroson, Naxoson és Keroson) a korai bronzkorban önálló kultúra alakult ki. Művészetének legjellegzetesebb alkotásai a márvány idolok. Többségük laposan faragott, ruhátlan nőalakot ábrázol a mell alatt keresztbefont karral és összezárt lábbal. Lábfejüket lefeszítve tartják, tehát alighanem fekve voltak elhelyezve. A szobrok túlnyomórészt sírokban, a halott mellé fektetve kerültek elő; nem valószínű, hogy eredetileg is mindegyiket erre szánták, de biztosan kultikus szerepük volt.
A budapesti példányt egyrészt mérete teszi különlegessé (az idolok zöme csupán 20–40 cm magas), másrészt pedig jól rekonstruálható egykori festett díszítése. Az arc síkjából kiemelkedik a jobb szem íve; úgy tűnik, mintha kifaragták volna. A szem azonban csupán festve volt. A felületből kiemelkedő rész a márvány eredeti felszínét mutatja, amelyet a – mára teljesen lekopott – festék megvédett a környezeti hatásoktól. A homlokot (eredetileg szintén festéssel jelölt) hajszalag vagy diadém díszítette. A fejen további festett motívumok nyomait is valószínűsíteni lehetett, így három további szemet. A megkettőzött szempár talán a mindent látás képességével ruházta fel, a diadém pedig hatalommal. Az értelmezés bizonytalan, hiszen nem ismerjük készítőik elképzeléseit istenekről, a világról. Ismeretlen nép alkotásai. A kykládikus idolok az európai márványszobrászat legkorábbi emlékei, a Kr. e. 3. évezredből valók. Európa csupán négyezer évvel később, a 19. század végi ásatások nyomán fedezte fel őket. A régészek kezdetben primitív bálványoknak tartották őket, az avantgárd művészei viszont az absztrakt formai tisztaság mintaadó példáit látták bennük. Hatásukat jól példázzák Pablo Picasso szavai: „Időnként eszembe jut: élt egyszer egy Kis Ember a Kükládokon… Azt gondolta, a Nagy Istennőt mintázza meg, vagy valami ehhez hasonlót… Én viszont itt, Párizsban, pontosan tudom, mit akart alkotni: nem istent, hanem szobrot.” A kykládikus idolok tehát fontos szerepet játszottak a modern európai művészet megszületésében.
A márvány nőalak az Antik Gyűjtemény egyik kiemelkedő jelentőségű darabja. A II. világháború után sokáig háborús veszteségnek számított, csak 1968-ban került újra elő a múzeum pincéjében.