Hyperión

Gladiátorfibula (ruhakapcsoló tű) győzelmi jelenettel

Tárgytípus
Kultúra
Méret
szélesség: 3 cm; hosszúság: 3,3 cm
Datálás
Kr. u. 3. század
Leltári szám
R 2403/b
Azonosító
Hyp-3019
Állapot
Ép.
Bibliográfia
Madarassy–Kirchhof, in AqFüz 9 (2003), 191; Flügel, in BVBl. 72 (2007), 336

Az áttört művű gladiátorfibula egy Aquincum-katonaváros délnyugati negyedében feltárt hamvasztásos sírból került elő. A győzelmi jelenetet ábrázoló fibulát ezüstből öntötték, de a secutor („üldöző”) sisakjának oldalsó panelje, öve és ágyékkötője, lábvértje és pajzsának belső felülete, jobb térde és lábfeje, valamint a retiarius („hálóvető”) öve, ágyékkötője, karvédője, láb- és karperecei aranyozással, illetve arany betétezéssel készültek. A fibulát a retiarius mögé rejtett spirálszerkezetes tű rögzítette a ruhához. Mind a spirálszerkezet, mind a tű épen megőrződött, utóbbi azonban, amelyet eredetileg a kompozíció alapja, az aréna homokja volt hivatott elfedni, most hegyesszögben felfelé áll.

Az ábrázolt gladiátortípusok azonosítása problémamentes. A secutor lekerekített taréjjal ellátott, gömbölyded sisakot (cassis) hord, jobb karján szíjakkal körültekert, többrétegű vászon karvédőt (manica) visel, amelyet a mellkasán keresztbevetett szíjjal rögzített. Ágyékkötőjét (subligaculum) széles, díszes öv tartja. A támadóállásban elől lévő bal lábszárat vért (ocrea) borítja. A secutorok esetében rendre fedetlenül hagyott hátulsó lábat ebben az esetben – az aranyozás maradékából ítélve – ugyancsak védőfelszerelés, vagy legalábbis bandázsolás óvta. Lábán mindkét harcoló fél sarut visel. A secutor szögletes nagy pajzsának rombusz alakú dudorából hat villámszerű vonaldísz fut sugárirányban a scutum vagdalt díszítésű pereméig. A retiarius feje fedetlen, védőfelszerelése a bandázsolt karon viselt fémlamellákból összeállított („szegmentált”) manicában és az érc vállvédőben (galera) merül ki, amelyeket egy törzsön átvetett szíj rögzít. A hálóvető a secutoréhoz hasonló ágyékkötőt és övet hord. Viseletét jobb csuklóján, felkarján, bal térde alatt és bokáján arany karikák teszik teljessé.

A jelenet a bal oldalon, támadóállásban elhelyezkedő secutor és a földre rogyott retiarius összecsapásának utolsóelőtti, feszültséggel telített momentumát ábrázolja. A nehézfegyverzetű, bal lábra nehezedő secutor téglalap alakú pajzsát előretolja, készen arra, hogy félresöpörje a legyőzött ellenfél utolsó védőmozdulatát a végső döfés elől. Behajlított jobb karját hátrahúzza, a kezében szorított rövid kardot szilárdan, vízszintesen szegezi az ellenfél mellkasának. Energikus testhelyzete nem hagy kétséget a gladiátor elszántságáról, a következő pillanat kimeneteléről. A secutor mozdulatát a legyőzött, földön vagy jobb sarkán ülő ellenfél kegyelemkérő mozdulata töri meg. A retiarius a bal térde mellé lépő secutor elől hátradőlve próbál időt nyerni, jobb karját magasba tartja, mutatóujja felemelésével jelzi az összecsapás végét (ad digitum), egyúttal elismeri vereségét. Baljával, amelyben utolsó fegyverét, rövid tőrét markolja, a küzdőtér pontozással érzékeltetett homokjára támaszkodik. A kompozícióból hiányoznak a retiarius elveszett alapfegyverei, a háló (rete) és a háromágú szigony (tridens).

A gladiátorfibula-típusok, így a győzelmi jelenetes csoport is a norico-pannoniai térségre jellemző. Miután a győzelmi jelenetes példányok zöme nem régészeti feltárásból származik, e tárgytípus csak igen tág időintervallumon belül – 2–3. század – keltezhető. Az aquincumi példány egy 3. századi sírból került elő.

Budai Balogh Tibor, 2016