A közel életnagyságú agyagszobor göndör hajú, izmos ifjú felsőtestét ábrázolja. Ruhátlan, de a háta mögött ott látszik a ferdén előre és a fej fölé húzódó köpeny egy darabja. A hagyományos értelmezés szerint a torzó a Niobidák mítoszához kapcsolódik: az ifjú egyike Niobé királynő tizennégy gyermekének, a torzó pedig egy capuai oromcsoport része, ami a Niobidák pusztulását ábrázolta. (Állítólag ide tartozott a Gyűjtemény egy másik darabja is.) A jobb kar csonkját úgy értelmezték, hogy az ifjú a fejére húzza a köpenyét, hiába keresve védelmet Apollón és Artemis halálosztó nyilai elől; a testtartást kétségbeesett menekülésnek látták.

A szobor 1907-ben bukkant fel; azóta a Kr. e. 3. századi közép-itáliai szobrászat remekének tekintették és a Szépművészeti Múzeum legjelentősebb ókori művei közé sorolták. Fontossága miatt 2002-ben a John Paul Getty Alapítvány (Malibu) nagyvonalúan elvállalta a restaurálását. A vizsgálatok azonban megdöbbentő eredményt hoztak: a Niobida a 19 – 20. század fordulóján készített modern munka.

Lehet, hogy hamisítványnak készítették (így Szilágyi 2009), de valószínűbbnek látszik, hogy a századforduló egyik olasz szobrászművészének a munkásságához köthető (Bencze 2014). Kivételes az antik művészet történetében, hogy egy ’hamisítványt’ több mint egy évszázadon át a szakértő szem nem tud ’leleplezni’. A Niobida „mestere ókori helyett újkori remekművel gazdagította a szobrászat történetét.” (Szilágyi 2009, 61).