Tárgytípus
Méret
magasság: 20,5 cm
Ábrázolás
Hol található
Korábbi gyűjtemény
Leltári szám
4739
Azonosító
Hyp-3970
Állapot
Parosi márvány, lásd az anyagvizsgálat eredményét. A fejtető egykor megsérülhetett, ezt lecsiszolták és kiegészítették. Ekkor kerülhetett bele a csaplyuk a kiegészítés rögzítésére; talán ez okozta a felület középső részének kör alakú sérülését és a haj jobb oldalának leválását. Ezt a jobb oldali hajrészt és a fület utólag illesztették vissza. A homlokon és a halántékon több kisebb sérülés. Az orr sérült, a felületét lecsiszolták; közepén lyuk a (modern) kiegészítés rögzítésére. A tarkó felett (modern?) lyuk. A nyakat szintén lecsiszolták és gipszből készült szögletes talapzattal egészítették ki.
Bibliográfia
Mélyen ülő szemű, széles ajkú ifjúarc. Homlokán mély ránc húzódik. A fej balra fordul és kissé oldalra billen.
Keltezésére több javaslat is született (Kr. e. 4. sz. vége; Kr. e. 2. sz. első fele; korai császárkor).
A Danielle Decrouez (Muséum d'histoire naturelle, Genève, Suisse) és Karl Ramseyer (Institut für Geologie, Universität Bern, Switzerland) által végzett anyagvizsgálatok eredménye alapján a szobor parosi (Paros-Marathi) márványból készült. Az analízis részletes eredményeit lásd itt.