Feketealakos (ún. chalkisi) amphora
Az amphora vállát az egyik oldalon két kos között ló-protomé, a másik oldalon két vízimadár között két bagoly díszíti. A testen körbefutó fríz közepén mindkét oldalon palmetta-kereszt látható, amelyből borostyánlevelek nőnek ki. A két növényi dísz között az egyik oldalon lovas ifjú és madár, a másik oldalon kecske és csukott szárnyú madár jelenik meg. A fríz alatt sugárminta.
Az ún. "chalkisi amphorák" csoportjának (a Gyűjteményben található egy további darab is) fő lelőhelye és legvalószínűbb készítési helye Dél-Itália, ezen belül legnagyobb valószínűséggel a chalkisi betelepülők által alapított Rhégion. Műhelyük a Kr. e. 6. század második felében virágzott, talán odaköltözött mester alapította; műfajuk mindenesetre előzmények nélkül való és folytatás nélkül maradt a térség archaikus kori művészetében. Mestereik kiváló minőségben dolgoztak és főként az attikai vázafestészetből merítettek inspirációt, sokszor azonban Athénben ismeretlen vagy ritka mitológiai ábrázolások is megjelennek vázáikon. A budapesti darabon látható ló-protomé például az attikai vázafestészet hatásának tekinthető (érdemes összevetni a Gyűjtemény egy athéni amphorájával).
A tárgy adatlapját lásd a Beazley Archive oldalán.