A vörösalakos peliké nyakának A oldalán két szembenéző női büszt, közöttük borostyánlevél. A bal oldali hajában szalag, a jobb oldali chitónban, fején hátul szalaggal megkötött kekryphalosszal. Mindkettő sugaras diadémát, fülbevalót és nyakláncot visel. A nyak B oldalán a talajból kinövő palmetta, két oldalt nagy levéllel keretezve, a két fölső sarokban rozetta.
Az A oldalon támlás széken ülő nő, teste háromnegyed nézetben jobbfelé fordul. Hátrafordított fejjel egy felé lépő ifjúra néz, aki bal kezét a vállára teszi, behajlított jobb kezében koszorút tart. Az ülő nőalaktól jobbra álló, felé forduló nőalak jobb kezével napernyőt tart úrnője fölé, leeresztett baljában pálma alakú legyező hosszú nyéllel. Az ülő nőalak ruhája ujjas chitón fekete fölsőruhával, amely a dereka köré csavart, sávval és pontsorral szegélyezett köpeny alatt a lábáig ér. A B oldalon kétalakos jelenet: növényindán ülő, testével háromnegyed nézetben balra forduló nőalak, bal kezével oldalra támaszkodik, jobb kezében tükör. Hátrafordított fejjel a tőle jobbra álló Héraklésra néz, aki felemelt jobbjában buzogányt tart, bal kezét a nőalak jobb vállára teszi.
A vázát készítő Nápoly 1778-festő különösen kedvelte a női élettel vagy a násszal kapcsolatos jeleneteket, amelyek egyébként is a 4. századi vázafestészet kedvenc témái közé tartoztak. Az A oldalon látható ifjú kézmozdulata a bensőséges összetartozást fejezi ki, aláhúzva az ábrázolás antik értelemben erótikus jellegét, anélkül, hogy a házasságkötés vallásos rítusának valamely aktusát ábrázolná. A megpecsételt összetartozás szituációját a kép nem egyik vagy másik reális részlet illusztrálásával jeleníti meg, hanem a női szobából, a gynaikeionból való elindulástól a végleges egymásra találásig vezető utat egyetlen szinoptikus tablóban egyesíti. A kompozíció kisebb-nagyobb variánsokkal érthető módon nemegyszer megjelent a dél-itáliai vázafestészetben, olykor – mintegy értelmezőként – a jelenet fölött a középső nőalak felé repülő kis Erós alakjával. A B oldal jelenete nyilvánvalóan összetartozik a főoldaléval, annak mintegy mitikus előképe. Elképzelhetó ugyanakkor az is, hogy a főjelenet egy másik olvasatában funeráris jelentésű, vagyis a középső nőalak "menyasszony" szerepe az egyik létformából a másikba való átmenet végső formájára is utal. Nemcsak a dél-itáliai vázaképeknek gyakran szándékosan több asszociációt megengedő általános vonása tesz lehetővé ilyen feltevést: a főjelenet fölötti két büszt fehér és fekete ruhás nőalakját is aligha lehet pusztán dekoratív elemnek tekinteni; sokkal valószínűbb, hogy az emberi lét két antithetikusan összefüggő formájára utalnak. Csak ismert leletösszefüggés dönthetné el azt, hogy a vázának abban a funkciójában, amelyben előkerült, a képnek melyik olvasata jelenti az értelmezés fő szólamát.
Az 1861-es rionerói magyar ásatásról származó lelet.
