Hyperión

Halotti sztélé

Méret
49,3 x 31,5 cm
Datálás
Kr. e. 4–3. század
Készítési hely
Lelőhely
Leltári szám
51.1928
Azonosító
Hyp-4726
Állapot
A tárgy több helyen sérült, hiányos, felületét repedések tagolják. Festése jó állapotú, viszonylag ép.
Bibliográfia
Nagy I., Egyiptomi Gyűjtemény, 80–82; Mekis, in BullMusHong 118 (2013), 10–11 (EN), 11–12 (HU), fig. 2

A sztélé felületét stukkóval vonták be. Erre került a festett dekoráció, amely három vízszintes sávból áll. A legfelső, lekerekített regisztert szárnyas napkorong zárja le. Alatta az újjászületést szimbolizáló skarabeusz helyezkedik el, amelyet kétoldalt egy-egy felső- és alsó-egyiptomi koronát viselő ureusz és egy-egy fekvő sakál keretez. A második mező központi alakja a trónján ülő Ozirisz. Mögötte Hórusz és Ízisz áll, előtte pedig Anubisz, aki kézen fogva vezeti az elhunytat Ozirisz elé. Az alsó mezőbe egy tíz vízszintes sávra osztott felirat került. Feliratában az elhunyt a szokásos áldozati formula helyett Oziriszhez fordul, és arra kéri az istent, hogy a túlvilági isteneket és a megdicsőült lelkeket rendeletben utasítsa a nagy istenek meghallgatására. Így Ozirisz mellett Amon-Ré, Atum, Ptah és Nun is segíti az elhunyt bejutását a túlvilágra.