Az antropoid koporsótöredék felületét vékony stukkóréteggel vonták be, majd aranysárgára festették. Erre az alapszínre került a színes jelenet és az azt keretező, függőleges oszlopokba rendezett hieroglif szöveg. A koporsóalj oldalából származó töredékre az ég és föld szétválasztásának jelenetét festették, amelyet felül és alul négyzet és pálcatagozatos szegélydíszek, továbbá felülről egy vízszintes kék sáv fog közre. A jelenet központi eleme a világ teremtését ábrázolja. Alul félig ülő, félig fekvő testhelyzetben Geb isten helyezkedik el. A zöld színűre festett földisten fölé Nut égistennő finom rajzolatú alakja borul, aki karjával és lábával megérinti a horizontot. Kettőjük között Su isten áll, aki két felemelt kezével Nut alakját tartja. Su mellett egy-egy atef-koronát viselő, embertestű, kosfejű alak áll, akik kezüket az imádás gesztusában Su felé emelik. A jelenet a teremtés mítosz azon elemét ábrázolja, amikor Su, a levegő istene szétválasztja az eget és a földet, és megteremtődik a világ. Nut felett egy emberfejű ba-madarat, két nefer-jelet keretező udzsat-szemet, és egy atef-koronát viselő, kos alakú Bát ábrázoltak. Az istennő mögött egy további udzsat-szem látható, alatta pedig a Nutra vonatkozó Két Ország Úrnője jelző.