A feliratot kettős keretmotívum szegélyezi. A felirat a polgárváros feltehetőleg Severus Alexander uralkodása idején épített amphiteatruma legelőkelőbb ülőhelyeit magában foglaló részének, a podium 70 római láb (mintegy 21 méter) hosszúságú, a helyben állomásoztatott legio katonái számára fenntartott szektorának az építési felirata. A szöveg elemzése során kiderül az is, hogy Brigetióban – csakúgy, mint a pannoniai Aquincumban és Carnuntumban – szintén két amphiteatrum volt: egy a táborvárosban, egy másik pedig a polgárváros területén.
A latin feliratot lásd a Lupa-adatbázisban. Fordítása Borhy László olvasatában: 'A podiumot üléssoraival együtt a legio I Adiutrix Pia Fidelis Severiana számára 70 láb hosszúságban Lucius Veratius Iulianus, Brigetio municipiumának ötévenkénti vagyonbecsléssel megbízott elöljárója alapjaiból saját költségére építette.'