Az aquincumi polgárváros délkeleti régiójában állt úgynevezett Festőház kutatására két alkalommal nyílt lehetőség. Az első feltárás 1941-ben volt, egy katonai lőtér kialakítása kapcsán. A rövid feltárást Nagy Tibor régész vezette, aki egy 18 x 12 m alapterületű, kilenc helyiséges épületet tárt fel. Az ásatási dokumentáció tanúsága szerint a ház romjai a feltárás idején rendkívül jó állapotban voltak: a kő alapozású, agyagtéglából készült felmenő falakon még eredeti helyén volt festett vakolat és sértetlenek voltak az öntött padlók is. A leletanyagban számtalan freskótöredék, mécsesek és egyéb asztali- illetve konyhai edények mellett néhány festékes tégely is előkerült. Az utóbbiakban beleszáradva olyan festékanyag volt kimutatható, amely a falakat díszítő freskók alapanyaga is volt, innen származik a ház neve is, mivel Nagy Tibor feltételezte, hogy a ház lakója egyben festőmester is volt. Bár a ház közvetlen környezetében nem volt módja kutatni, annyit meg tudott állapítani, hogy észak felé egy fűtőcsatornával ellátott helyiség is mutatkozott még, összefüggés nélkül, dél felé pedig egy kéthelyiséges pinceépület és hozzá tartozó helyiség került elő.
A házba észak felől egy porticuson át lehetett bejutni, amely egy szűk, folyosószerű konstrukción keresztül (ún. 2. helyiség) egy atriumra hasonlító, hosszúkás helyiségbe vezetett (5. helyiség). Ebből a központi helyzetű teremből nyílt az összes további helyiség. A szobák funkciója nagyrészt lakójellegű lehetett, erre utalnak a mindenütt nagy mennyiségben talált freskótöredékek, in situ lábazatok. Egyetlen helyiségnek volt egyszerűbb a belső dekorációja, amelyet az itt előkerült igen sok kerámiatöredék és az épületnek nevet adó festékes tégelyek (lásd feljebb) jelenléte miatt konyhaként tart számon a kutatás. Az egyes helyiségeket díszítő falfestést néhány szoba esetében rekonstruálta is a feltáró: a 2. helyiségben a márvány-inkusztrációs hatású lábazat felett a fehér alapszínű felületet kék, zöld színekkel festett kandeláberek osztották nagy mezőkre, amelyet girlandok alatt kis madár figurája díszített. A képmezőt felül stukkódekoráció zárta le. A 8. szobában növényi motívumos (sás) lábazatot rekonstruált Nagy Tibor, felette, a sárga–fekete–vörös mezőket sárgásfehér színű kandeláberekkel osztották fel. A feltáró a két legnagyobb termet (7. és 8.) tablinumként és tricliniumként azonosította.
Az épület – és közvetlen környezetének – újrafeltárására 2010–2011-ben került sor. Bár sajnos a ház Nagy Tibor által feltárt kilenc helyiségéből szinte semmi sem maradt ránk a lőtéri építkezés miatt, mégis számos új adattal egészült ki a Festőházról alkotott kép. A munka során kiderült, hogy a Festőház Nagy Tibor által feltárt része tulajdonképpen egy észak–déli irányítású hosszúház középső traktusához tartozik: a ház a közeli, kelet–nyugati irányú, széles útvonalról nyílt egy hosszú, keskeny folyosóval (ennek része a 2. helyiség is), amelyből két oldalon nyílhattak a festett falú és mennyezetű lakószobák. Észak felé a korábban már Nagy Tibor által is megfigyelt fűtőcsatornás helyiség szintén ehhez az épülethez tartozott, csakúgy, mint dél felé a pince. A ház telke – amely dél felé egészen a városfalig ért – gazdasági udvarban végződött, itt sütőkemence és csatornák kerültek elő. A számtalan kerámiatöredék mellett stylus, csont varrótűk, további freskótöredékek, egy férfifejet formázó építészeti tagozat és egy Venus istennőt ábrázoló terrakotta szobrocska is előkerült a hitelesítő feltárás alkalmával. A hitelesítő ásatás során az épület periodizációja is volt: e szerint az épület első formájában a 2. század első felében épült, majd egy belső átalakítás után (2–3. század fordulóján) a 3. század közepén – második felében padlófűtéssel is ellátták az egyik termet, illetve új közmű (csatorna) is épült a házhoz. A házat a – polgárváros legtöbb épületéhez hasonlóan – a 3. század utolsó évtizedeiben hagyhatták fel, később a területet már nem használták.
A Festőház középső részét 2012-ben – Nagy Tibor feltárási dokumentációja alapján – annak helyén, római kori házmodellként rekonstruálták, ma látogatható.
Láng Orsolya, 2016
