A mészkőből faragott Iuppiter-szobor a hozzátartozó oszloppal és feliratos bázissal az egykor a II. Szépvölgyi út 41. szám alatt üzemelő Mechanikai Mérőműszerek Gyára (MMG) telkén folyó építkezés, illetve az ahhoz kapcsolódó régészeti megfigyelés és részleges leletmentés során látott napvilágot 1953 koratavaszán. A telken egy négyszögletes építmény került elő, amelyet észak felé kerítőfal zárt el egy kisebb és igénytelenebb kivitelű, apsziszáródású épülettől.

A feltárásról készült átnézeti rajz alapján a szobor lábszárai, a kettétört oszloptörzs és a feliratos bázis teteje a kétsoros dedikációval a kisméretű, apsziszáródású épület döngölt földpadlóján került elő, míg a korinthosi oszlopfejezet a szobor bokában letört lábfejeit hordozó talapzattal összefogva az építményen kívül hevert. A szobor felsőtestének lelőkörülményeire vonatkozó utalást az ásatási dokumentáció nem tartalmaz. Az ásató, Nagy Tibor utóbb az apsziszáródású épületet jelölte meg lelőhelyként, Póczy Klára ezzel szemben úgy emlékezett, hogy a szobor felsőteste számos más kőfaragvány töredékével együtt még a leletmentést megelőző alapozási munkálatok során került elő. A bázis alsó részét délebbre, a kerítőfalon belül álló, négyszögletes építmény előtt találták meg.

Nagy Tibor az egyes darabokat összetartozónak, egy hajdani Iuppiter-oszlop alkotóelemeinek tartotta, és a bázisalj kerítőfalon belüli helyzete ellenére a kisméretű apszisos épületet tekintette a főisten szentélyének. A kerítőfalon belül a mindenkori aquincumi helytartó magánrezidenciáját („helytartói villa”) sejtette, de a rendelkezésre álló adatok alapján a fallal körülzárt térség inkább egy hajdani Iuppiter-szentélykörzetnek tartható.

A szobor több darabban került elő: eltört mindkét bokájánál, a térdek fölött, a törzs alatt, elveszett a feje, teljes jobb karja, bal alkarja és kézfeje. Elveszett továbbá mindkét combja, a kezekben tartott attribútumok, a jobb csípő mögött letört köpeny sas hátáig érő szakasza, valamint az istenség jobb lába mellett álló madár feje is. Az ovális bázis hátsó részének felülete lepattogzott. A szobor hátoldala az elülsővel megegyező színvonalon készült. Festésnyom nem látható sem az oszlopon, sem a szobron.

A felfelé sudarasodó oszlop profilált lábazaton áll. A tagolt nyakgyűrű fölött gazdagon díszített korinthosi oszlopfő kapott helyett, amelyet felülről vízszintes vájattal tagolt lemeztag (abacus) zár le.
Az oszlop tetején álló szobor vaskos talapzata ovális alakú, két vége túlnyúlik az abacus kerületén, miközben a fedőlap felületén elől is, hátul is kihasználatlan sávok maradtak. Az eltérő formák – a konkáv négyszögre helyezett túlméretezett ovális – elegánsnak vagy szervesnek korántsem nevezhető találkozása gyanút ébreszt, hogy a szobor eredetileg nem az oszlophoz készült, hanem az eredeti istenképmás pótlására választották ki talán éppen a szentélykörzetben felállított alkotások közül, de elképzelhető, hogy az abacushoz méretezett talapzatú szobor eleve nem létezett.

Az oldalfelületének felső harmadában zsinórdísszel ékített talapzaton hagyományos módon ábrázolt Iuppiter-szobor áll. A szinte teljesen meztelen istenség contrapposto helyzetet vesz fel, amelyben testsúlya a jobb lábra nehezedik. A lépő láb talpát aprócska gyámtag támasztja alá. A törzs tengelye kissé balra dől, egyidejűleg enyhén csavarodik is ugyanebbe az irányba. Bal felkarját vízszintesen oldalra nyújtja, alkar-csonkja felfelé mered. A talapzat felszínén megőrződött, hármas tagolású díszgomb alapján bal keze eredetileg egy hosszú, földre támasztott sceptrumra kulcsolódott. A bal felkarra vetett köpeny (himation) a háton harántirányban ereszkedett a jobb csípőig, elveszett szakasza a test mellett enyhén behajlított, letört jobb karra borult, majd onnan omlott le a támasztékként szolgáló sas háta mögé. A szobor hiányzó jobb kezében eredetileg villámköteget tartott.

Az istenképmás kis méretéből adódóan a jobb láb mellé helyezett, kitárt bal szárnyával az istenség jobb lábát érintő sas elegendő támasztéknak bizonyult. A madár testtartásával a főistent utánozva kontraposzt helyzetben áll. Mellkasán túlontúl szabályos, már-már pikkelyszerű tollazat terül szét, amelyet a faroktollak egyszerű, sekély vésése ellenpontoz.

Budai Balogh Tibor, 2016