Álló, ruhátlan lány szobra. Jobb lábára nehezedik, a balt könnyedén behajlítja. A nyúlánk test szépívű vonalat ír le: a jobb térd lejjebb, a jobb csípő följebb emelkedik, mint a bal, a deréknál viszont megkezdődik a két testfél kiegyenlítődése (lásd a rekonstrukciót, 5. kép). Ágyéka a görög művészetben hagyományossá vált módon, tehát anatómiailag pontatlanul mintázott. A hátrész erőteljesebb plasztikájú, gondosabban faragott, mint az előoldal, hiszen az volt a szobor fő nézete. Felülete finoman csiszolt. A római császárkor korai szakaszában készülhetett.
A három Gratia-csoport középső alakja. A kompozíció alapja egy híres, valószínűleg a késő-hellénisztikus korban (Kr. e. 2. század) készült szobor vagy festmény. Népszerűségét jól mutatja, hogy száznál több példányban és számos műfajban maradt fenn (az említetteken kívül például gemmákon, szöveteken, éremképeken is). Két Gratia a nézőnek szemben állt, a külső lábára nehezedve, a harmadik középütt, háttal. Egyik kezükkel összefogódzkodtak, a másikban rájuk jellemző tárgyat tartottak: egy ókori értelmezőjük, a 2. században élt Pausanias felsorolása szerint rózsát, dobókockát, mirtuszágat (Görögország leírása 6.24.6–7); az emlékek tanúsága szerint olykor további hasonló jellegű tárgyakat: füzért, tükröt, gyümölcsöket.
A Charisok, latin alakjukban Gratiák Aphrodité/Venus kísérői. Bár szférájuk ennél jóval gazdagabb volt (amit jól mutat, hogy a görög mitológiában szüleik közt az Éjt, a Feledést, vagy a varázslóistennő Hekatét is számon tartották), elválaszthatatlanul kapcsolódnak Aphroditéhez. Görög és latin nevük egyben köznév is (charis, gratia). Mindkettőnek roppant gazdag a jelentés-tartománya, de alapvetően Aphrodité világának egyik legfontosabb jellemzőjét fejezik ki: azt a képességet, amely valakit mások szemében bájossá, kedvessé, elbűvölővé, gyönyörűvé tesz (ide értve az értelmezésül adott szavak révén felidéződő további jelentéseket is).
A Charisokhoz-Gratiakhoz mítoszok alig kapcsolódnak. Valószínű tehát, hogy a szoborcsoport nem egy történet révén ábrázolja őket, hanem azon a módon, ahogyan megjelenésüket az emberek világában elképzelték. Ez fejeződik ki szépségükben, összefonódott, a „széphajú Charisok” táncára utaló tartásukban, és a kezükben tartott tárgyak révén.
A szobor értelmezéséhez jó kiindulópontot kínál egy későantik magyarázat (Servius, ad Aen. 1.720), amely egyúttal arra is figyelmeztet, hogy a lehetséges értelmezési kör a fentiekből közvetlenül adódónál jóval szélesebb. Eszerint a Gratiák Venus és Bacchus lányai, szüleik egyben természetüket is kirajzolják. Ruhátlanul mintázzák meg őket, hiszen a gratiának álca nélkülinek kell lennie; egymásba fonódott ábrázolásuk is jól illik venusi természetükhöz. Elrendezésük módja viszont másra utal: egyikük nekünk háttal áll, kettő velünk szemben – Servius úgy tudja: a Gratiák kétszeresen szokták viszonozni az ember kedvességét.
A Danielle Decrouez (Muséum d'histoire naturelle, Genève, Suisse) és Karl Ramseyer (Institut für Geologie, Universität Bern, Switzerland) által végzett anyagvizsgálatok eredménye alapján a szobor ismeretlen eredetű fehér márványból készült. Az analízis részletes eredményeit lásd itt.
