Félgömb alakú tál kissé behúzott peremmel. Külső oldalán három sávban levélsor, szőlőinda és babérág, alján középen rozettából kinövő levélrozetta.
A tál a hellénisztikus kori kerámia kedvelt új műfajának, a formatálból préselt, reliefekkel díszített edényeknek, az ún. megarai csészéknek egyik példája. A csoport megnevezése félrevezető: a 19. században több athéni magángyűjtemény reliefdíszes tálját megarai lelőhelyűként határozták meg, így ragadt rajtuk a név, ám azóta bebizonyosodott, hogy az edényeknek nincs jelentős közük Megarához.
Általában vékony falú, talp és fül nélküli, mázzal borított edények, díszítésük általában ismétlődő motívumokból áll: rozettaminta, babérlevelek vagy geometrikus minták, de előfordulnak figurális ábrázolások is. A formatálból készített reliefdíszes edények szerte a Mediterráneumban elterjedtek, több keleti görög központban is készítették példányaikat, bár felthetően athéni fazekasok "találmányai". Erre utal, hogy legkorábbi példányaik athéni ásatásokról kerültek elő. A tálak a hellénisztikus időszakban ivóedényként szolgáltak, átvéve a korábban ugyanezt a szerepet betöltő kantharos funkcióját.
A tálakat gyakran a nemesfémből készült edények olcsóbb változatainak tekintik; egyes feltevések szerint a korai, gyakran egyiptomi motívumokat (pl. lótuszkelyhet) is ábrázoló tálak prototípusai Alexandriában készült ezüstedények lehettek.
A "megarai csészék" produkciója Kr. e. 3. század közepén–utolsó negyedében kezdődött és Kr. e. 50 körül ért véget.