Kratér, alul lapított gömb formájú testtel, felül éles szögben elváló tölcséres szájnyíllásal. Az edény testének oldalán két vízszintes elhelyezésű, felfelé álló fül és két kerek lyukkal átfúrt lap található. A vázát geometrikus motívumok díszítik. A tölcsér belsejében fekete félkörívek és vörös sáv, a test külső oldalán fekete és vörös sávok közt függőleges vonalakkal határolt mezők vörös hullámvonallal kettéosztva, a fülek alatt szintén hullámvonal fut körbe.
Apulia korábban egységes kultúrájú területén a Kr. e. 7. századtól három rész vált elkülöníthetővé. Északon, középpontjában a mai Foggiával Daunia helyezkedett el, ami az ott élő fő etnikai csoportról, a daunusokról kapta elnevezését. A görög hatástól a Kr. e. 4. századig szinte érintetlen kerámiájuk a díszítés korábbi hagyományát folytatta. A túlnyomórészt geometrikus motívumok két színű, vörös és fekete festéssel kerültek a részben máig élő helyi formákat őrző vázákra.
A dauniai Canosa műhelyeinek jellegzetes terméke ez a nagy tölcséres szájjal ellátott, gömbölyded edény (lásd a Gyűjtemény másik dauniai kratérját!). A helyi eredetű vázaformát a Kr. e. 4. század végéig gyártották, bár Canosa ebben az időszakban már egyáltalán nem volt elszigetelt a görög művészet hatásától. A Kr. e. 4. században a vörösalakos vázafestészet jelentős piaca volt itt, a század utolsó harmadában pedig görög stílusú vázákat készítő műhely is működött. A görög és itálikus hagyomány tehát egyszerre határozta meg Canosa művészetét.
Az edénytípust feltételezhetően temetkezési rendeltetéssel is használhatták. Erre utalnak a sírsztéléken ábrázolt fül nélküli verzióik, valamint sírmellékletként is előforduló példányaik.
A vázát Jérôme Bresson (Párizs) restaurálta 2017-ben. A tárgy adatlapját lásd a Beazley Archive oldalán.