Dauniai csésze
Magas fülű, széles csésze, alján kissé konkáv. A csészetest kihajló szájperemmel rendelkezik, a perem befelé is folytatódik. Hátul magas szalagfül emelkedik. A tál belsején vörös és barna háromszögekből álló, Máltai-kereszthez hasonló motívum. A szájperemen kívül és belül is sávok, a fülön függőleges sávok helyezkednek el. Az edény alját négy átlós vonallal osztott kör, szélét függőleges rövid vonalak díszítik.
Apulia korábban egységes kultúrájú területén a Kr. e. 7. századtól három rész vált elkülöníthetővé. Északon, középpontjában a mai Foggiával Daunia helyezkedett el, ami az ott élő fő etnikai csoportról, a daunusokról kapta elnevezését. A görög hatástól a Kr. e. 4. századig szinte érintetlen kerámiájuk a díszítés korábbi hagyományát folytatta. A túlnyomórészt geometrikus motívumok két színű, vörös és fekete festéssel kerültek a részben máig élő helyi formákat őrző vázákra.
A váza külső oldalán lelógó vonal-csoportok a Herdoniában (a mai Ordona) készült példányok jellegzetességei, a budapesti tárgy kétség nélkül az egyik itteni műhely terméke. Herdonia, Canosa után Daunia másik jelentős fazekasközpontja volt.
A tárgy adatlapját lásd a Beazley Archive oldalán.