Széles csípőjű, az alsótesthez képest keskeny vállú, ruhátlan nőalak torzója. Jobb lábával kissé előrelép, a jobb váll a bal fölé emelkedik, a felsőtest balra fordul. Rokon szobrok alapján feltételezhető, hogy a jobb kar oldalt, a váll magasságáig emelkedett fel, a bal kar pedig a test mellé simult, és csak könyöktől emelkedett felfelé. Az ilyen típusú szobrok Aphrodité Anadyomenét, a tengerből kiemelkedő és haját szárító Aphroditét ábrázolják. Mintaképük végső soron egy olyan szobor lehetett, amely feltehetően Alexandriában állt, és uralkodói megrendelésre Praxitelés egyik követője készítette a Kr. e. 3. század első negyedében. Az eleinte inkább márványból, később bronzból és terrakottából készült kisplasztikák ezt a mintát dolgozták fel, gyakran nagy szabadsággal. Számos darab magassága 20-50 cm, ezeket talán magánházakban és kertekben, díszként helyezték el, de kultikus célokat is szolgálhattak.
Az alexandriai Anadyomené-szobor hagyománya a római császárkorban is divatos maradt; talán erre az időszakra keltezhető ez a darab is.
A Danielle Decrouez (Muséum d'histoire naturelle, Genève, Suisse) és Karl Ramseyer (Institut für Geologie, Universität Bern, Switzerland) által végzett anyagvizsgálatok eredménye alapján a szobor egyiptomi alabástromból készült. Az analízis részletes eredményeit lásd itt.