Római történeti dombormű töredéke: az actiumi csata jelenete

Tárgytípus
Kultúra
Méret
60 x 75 cm x 13,5 cm
Datálás
Kr. u. 1. század második negyede
Korábbi gyűjtemény
Leltári szám
4817.1
Azonosító
Hyp-6842
Állapot
Lunai márvány, lásd az anyagvizsgálat eredményét. Töredék; a dombormű jobb széle eredeti.
Bibliográfia
Hekler 1929, 116, no. 107

A dombormű főszereplője Apollo. Az isten sziklán ül, öltözéke egyetlen, derekára csavart és bal vállán átvetett köpeny; mögötte jellemző képjele, a tripus látható. Baljával kitharáját a combjára támasztja, a pléktront tartó jobbja az ölében pihen. Fejének csak a körvonalai maradtak meg. Az isten tekintete a tenger és a hajók felé irányul, amelyeknek néhány részlete a dombormű jobb sarkában maradt meg. Két egymás alatt kifaragott hajó hátsó része (a tat), köröttük a tengert jelző hullámvonalak. A felső, tengeri csillaggal díszített hajófar mellett kormánylapát csüng le. A két hajó Augustus flottájába tartozik.
Az ábrázolt jelenet a Kr. e. 31-ben az actiumi hegyfoknál vívott tengeri csatához kapcsolódik. Ebben Octavianus, a későbbi Augustus császár flottája döntő győzelmet aratott vetélytársa, Antonius és Egyiptom királynője, Kleopátra felett; ez a csata alapította meg a római császárságot.
A csata további jeleneteit ábrázoló lapok is fennmaradtak: ezek többségét sevillai és córdobai magángyűjteményekben őrzik, az Apollót ábrázoló reliefen kívül további kettő pedig a Múzeum gyűjteményéhez tartozik.
A dombormű az ún. Medinaceli-(Actium-)reliefek egyike. A reliefciklus négy témát mutat be, amelyek bizonyára egy négyszögletes építmény egy-egy oldalát díszítették. Az első az actiumi ütközetet ábrázolja, ide tartozik ez a dombormű is. A második a csata után következő diadalmenetet, a harmadik pedig áldozati felvonulást örökít meg, talán ehhez tartozik a másik töredék. A negyedik oldal egy további ünnepi menetet ábrázol, ennek része a tensa-relief.

A Danielle Decrouez (Muséum d'histoire naturelle, Genève, Suisse) és Karl Ramseyer (Institut für Geologie, Universität Bern, Switzerland) által végzett anyagvizsgálatok eredménye alapján a dombormű lunai (carrarai) márványból készült. Az analízis részletes eredményeit lásd itt.