A négyzet alakú sírsztélé alján kinyúló csap a talapzatba való beillesztésre szolgált. A domborműves jelenetet egyszerű, stilizált szentély alakú keret veszi körül, amelynek csupán akrotérionokkal közrefogott bekarcolt tympanonját dolgozták ki részletesebben.
A sírkő jobbra vágtató lovast ábrázol, aki nyeregként állatbőrt használ. Csizmát, rövid tunicát és a háta mögött lobogó chlamyst visel. Felemelt jobbjában egykor fémlándzsát tarthatott, a rögzítés nyomát a testen látható csaplyuk jelzi. A ló alatt egymásra támadó kutya és egy vadkan, ami a jelenet jobb szélén látható fa mellől tör elő, testének nagy része nem látszik. A fa lombjai közt gyümölcsök, a törzsén pedig kígyó tekerőzik.
Ez a képtípus általánosan elterjedt a görög és a római kultúrában. Különösen népszerű volt a Balkán-félsziget északi részén és Kis-Ázsiában, nem köthető egyetlen ókori néphez sem (értelmezéséről lásd Szilágyi János György írását). A vadászó lovas héróikus alakja tehát a férfihoz méltó élet egyik fő formáját szimbolizálja. Fogadalmi domborműveken és sírsztéléken egyaránt gyakori volt.
A görögül írt sírfelirat szerint a sztélét egy Béros (Verus) nevű fiúnak állította az apja, akinek latin és thrák neve is volt: Gaios (Gaius) és Kerdólas:
Γάϊος ὃ καί Κερδωλας Βή| ρῳ τῷ υἰῷ μνείας χά | ριν → Gaius (Gaios), akit Kerdólasnak is (neveznek, állította) fia, Béros (Verus) emlékére.
A Danielle Decrouez (Muséum d'histoire naturelle, Genève, Suisse) és Karl Ramseyer (Institut für Geologie, Universität Bern, Switzerland) által végzett anyagvizsgálatok eredménye alapján a sírsztélé prokonnésosi (marmarai) vagy parosi márványból készült. Az analízis részletes eredményeit lásd itt.