Széles, magas talpon álló, erősen kihajló harangkratér elülső oldalán párviadal jelenet, hátsó oldalán ülő nő és köpenyes ifjú ábrázolásával. A kratér pereme alatt fekvő babérág, a képmező alatt pedig futókutya motívum fut körbe. A fülek alatt széles, álló palmetta-minta látható, két oldalán indamotívummal keretezett félpalmettával.
A váza fő képmezője két oszk viseletű harcos párviadalát jeleníti meg. Viseletük rövid, széles övvel összefogott ing, forgós sisak, a bal oldali alak kezében rövid kard, a jobb oldali férfi kezében lándzsa, és mindkettőjük másik kezében ovális pajzs. Az alakok között és körül különböző térkitöltő motívumok láthatók: a két férfi között lent, a földből felnövő inda, fent ablak, fejük körül pedig virágok és rozetták. (Párviadal-jelenet díszíti a Gyűjtemény egy másik campaniai vázáját is)
A váza hátsó oldalának képmezőjében bal oldalt egy sziklán ülő, ruhás nőalak látható egyik kezében tükörrel, másikban süteményekkel teli tállal. Előtte jobbra egy álló, ruhába burkolt, koszorúval övezett fejű ifjúalak. A két alak között felül ablak motívum, körülöttük rozetták helyezkednek el. A vörösalakos díszítés mellett járulékos sárga és fehér festés látható a sisakforgókon, a virágokon és egy-egy részleten.
A váza a cumae New York GR 1000-festő alkotása a Kr.e. 330–320-es évekből.
A tárgy adatlapját lásd a Beazley Archive oldalán.