A rózsaszínes, vöröses agyagszobrocska részletesen kidolgozott elülső oldala negatív formából készült, hátsó oldalát egy kézzel formázott, sima lappal zárták le. Belseje üreges, alja nyitott, háta közepére kerek égetőnyílást vágtak. A felszínen jól láthatóak a fehér alapozó festés maradványai, emellett a testen rózsaszín festéknyomok is felfedezhetők.
Az elölnézetben megmintázott, leeresztett szárnyú, madárlábakon álló nőalak, a görög mitológiából jól ismert szirén hellénisztikus kori ábrázolástípusának szép példája. A korábban emberfejű, madártestű alakként ábrázolt szirének (lásd például: T.34, 96.1.A) a Kr. e. 5. századtól kezdve fokozatosan egyre emberibbé váltak, a hellénisztikus korra pedig már általánosan elterjedt az itt látható típus, amelynek madárszerű vonásai az alsó lábszárra és a szárnyakra korlátozódnak. A szirén jobb karja a mellén pihen, bal karját pedig – a siratásnak az ókorból jól ismert gesztusával – behajlítva a fejéhez emeli. Enyhén felfelé emelkedő feje és a távolba révedő tekintete a halál, a halotti szféra képi megjelenítésének szintén jól ismert antik ábrázolásmódja.
A terrakotta szirénfigurák más, szintén a halállal összefüggésben álló mitológiai alakokkal együtt – mint a chtónikus Erós – a hellénisztikus kor gyakori temetkezési mellékletei közé tartoztak. A szirénfigurák különösen nagy sorozata a kis-ázsiai Myrina gazdag hellénisztikus temetőjéből ismert, de ábrázolásának szép példái ismertek Egyiptomból (Hadra, Alexandria) is. A budapesti darab stílusában leginkább a Myrinából előkerült terrakottákkal rokonítható.
A terrakotta szirén minden bizonnyal a Kr. e. 2. század első felére keltezhető temetkezésből származik, talán Alexandriából.