Álló Ízisz szobra
Finom, téglavörös nílusi agyagból két formában mintázott, hátul kidolgozatlan, belül üreges szobrocska, amely profilált talapzaton szembenézetből ábrázolja Ízisz istennőt. Ízisz jobbjában szisztrumot, baljában szitulát tart, háromosztatú parókát visel, fejét diadém és korona díszíti madártollakkal és napkoronggal. Az istennő jobb oldalán magas, négyzetes oszlop áll, amelyre vázát helyeztek, alsó része körül virágkoszorúval. Vastag virágkoszorút kötöttek a dereka köré is, amely a bal válla fölött halad át. Ízisz feje kissé előrebillen, a szemet emelt domborművel munkálták meg, a száj széles, sarka felfelé görbül. A bokáig érő, a mellen megcsomózott ruha a jobb keblet szabadon hagyja, a drapéria esése az istennő Ptolemaiosz-kori ábrázolásait követi.
Ízisz kultusza mind a Ptolemaiosz-, mind a római korban rendkívül népszerű volt Egyiptomban, a hivatalos és a személyes vallásosságban egyaránt. Ennek a szobrocskának az előképe a Kr. e. 2. századi vagy még korábbi nagyszobrászatig, a Ptolemaiosz-királynék Ízisz istennőként való ábrázolásáig nyúlik vissza.