A történet az egyik legismertebb antik mítosz az emberi szenvedésről és az isteni büntetésről. Általában így mesélték: Marszüasz szatürosz azt hitte, szebben muzsikál, mint Apollón, a Múzsák vezetője, és versenyre hívta ki az istent. Ő fúvós hangszeren, auloszon játszott, Apollón lanton (kithara). Az istent ítélték győztesnek, aki szkíta rabszolgájával elevenen megnyúzatta a szatüroszt. A történetet, mint minden mítoszt, sokféleképpen fogalmazták meg. Középpontjában egyaránt állhatott a zenei műfajok különböző értéke, a zsarnoki önkény, de az esztelen elbizakodottság (hübrisz) vagy a művészi szabadság is. Legnagyobb hatású antik ábrázolása az a szoborcsoport volt, amely Marszüasz megnyúzását jelenítette meg. A mű elpusztult ugyan, de Marszüasz és a rabszolga alakja a fennmaradt ókori feldolgozások alapján jól rekonstruálható. A mítosz története az ókor után is folytatódott: újra és újra feldolgozták költők, művészek, például Dante, Tiziano, Sarkadi Imre, Weöres Sándor, Anish Kapoor.