Athénban a Kr. e. 420-as évektől száz éven át domborművel díszített sírköveket emeltek az elhunyt polgárok sírjára. A sztélék családi sírkertekben álltak, és olykor — utólag — a család később meghalt tagjainak nevét is rájuk vésték. A sírköveket szalaggal, koszorúval díszítették — középpontjai voltak a holtak tiszteletének egy-egy család számára. A domborműveken az eltávozottat örökítették meg. Mai szemmel nézve meglepő, hogy egyáltalán nem törekedtek az elhunytak arcvonásainak élethű ábrázolására. Az arc és a test mindig szép — a holtak emlékképei. Mindegyik sírsztélé egyedi, a rájuk faragott jeleneteket azonban néhány típus közül választották ki aszerint, hogy melyiket ítélték a legjellemzőbbnek az elhunyt ábrázolására. A sírköveken gyakran látunk az ékszerei közt válogató asszonyt, a kisgyermekét megölelő anyát, vagy a családjától búcsúzó, harcba induló férfit. A domborműveken az elhunytak életének egy jellemzőnek tekintett pillanatát örökítették meg: így akartak emlékezni szeretteikre.