Útvonalak

A mítosz görög eredetű szó (müthosz), amely magyarul azt jelenti ’beszéd’, ’szó’, az ókorban azonban ez a kifejezés többet jelentett pusztán egy történetnél vagy mesénél. Manapság tudományos elméletek és filozófiai fogalmak segítségével igyekszünk megérteni a világot. Az ókori kultúrák viszont elmesélt történetekben, mítoszokban fogalmazták meg, hogy hogyan jött létre és működik a világ, hogyan keletkezett az emberiség, miként győzték le az emberek a természetben rájuk leselkedő veszélyeket.

Számos ókori kultúrában találkozhatunk mítoszokkal, de talán az ókori görög mítoszokat ismerjük a legjobban. Az ókori görögök elbeszélései a történelem előtti időkben játszódnak, főszereplői a halhatatlan istenek, az emberfeletti tettekre képes hérószok és az egyszerű, halandó emberek, de más különös lényekről (például szirénekről, kentaurokról) is szólnak történetek. Mítoszaik kezdetben szájról szájra terjedtek, hiszen az írás csak a Kr. e. 8. századtól jelent meg az ókori Hellászban. Hol így, hol úgy mesélték és adták elő ezeket a történeteket, ezért sokféle, egymástól akár jelentősen eltérő változatban maradtak ránk.

A görög mítoszok jól ismertek ókori költők, drámaírók, utazók műveiből. Hésziodosz részletesen leírta a világ keletkezését, az istenek különböző generációinak születését és harcát, Homérosz eposzaiból a trójai mondakört, Szophoklész drámáiból pedig a thébai mondakört ismerhetjük meg. Az írott szövegek mellett azonban legalább ilyen fontosak a mítoszok ábrázolásai is. Az istenek és hérószok történeteit megfestették vázákon és falfestményeken, kifaragták kőből, megformálták agyagból, bronzból és kirakták mozaikkockákból. Ezeken a képeken néha olyan történetekkel is találkozhatunk, amelyekről a szövegek nem tesznek említést.

A görög mítoszok nagyon népszerűek voltak más ókori népek körében is. Ábrázolásaik elterjedtek például Etruriában, más Itália területén élt népek között, majd a Római Birodalom provinciáiban is. Ismertségük és népszerűségük az ókor után is töretlen maradt.

Kíváncsi vagy, hogyan született Pallasz Athéné vagy miért viselt Héraklész oroszlánbőrt? Tudni szeretnéd kik voltak a Gorgók? Ezen a virtuális túrán választ kaphatsz rá.