Az ókori görögök nem alkottak egységes államot. Főleg önálló városállamokban, poliszokban éltek, a Balkán-félsziget déli részén és a Földközi-tenger medencéjének tengerparti övezetében (1.). Görögországon kívül virágzó településeket alapítottak például a mai Spanyolországban (Emporion / Ampurias, 2.), Franciaországban (Masszalia / Marseille, 3.) és Olaszországban (Neapolisz / Nápoly, 4.), Líbiában (Küréné, 5.) és Törökországban (Szmürna/Izmir) is. Görögségüket közös kultúrájuk révén őrizték meg. Közösek voltak isteneik, hérószaik és a róluk szóló mítoszok. Voltak közös ünnepeik, például az olümpiai játékok (6.); döntő volt a nyelv és írás közössége, valamint a művészet, a zene és az irodalom összetartó ereje is.
A Kr. e. 2. évezred közepén már éltek görögök Hellasz területén; történelmük első ismert korszaka a mükénéi paloták kora (Kr. e. 16–12. század). A közös poliszkultúra a Kr. e. 9–8. században alakult ki; ezt az időszakot geometrikus kornak nevezzük. Az archaikus korban (Kr. e. 7–6. század), Egyiptomból és Mezopotámiából érkező hatások ösztönzésére kialakult a monumentális templomépítészet és szobrászat.
A Kr. e. 6–5. század fordulójának évtizedei világtörténelmi jelentőségű eseményeket hoztak. Ekkor ment végbe Athénban a demokratikus fordulat (Kr. e. 510), ekkor zajlott a görög–perzsa háborúk döntő szakasza (Kr. e. 490; 480–479) és ez volt az athéni tragédiaköltészet első virágkora (Aiszkhülosz, Szophoklész, Euripidész). Olyan eszmények fogalmazódtak meg – például a szabadság, a demokrácia és az autonóm polgár ideája –, amelyek jelentősége máig nem enyészett el számunkra.

A Kr. e. 5–4. század történetét a görög hegemóniáért vívott értelmetlen háborúk határozták meg, amelyeknek a makedón hódítás vetett véget (Kr. e. 338). Az önálló városállamok kora, a poliszkultúra után a hellénisztikus birodalmak kora következett (Kr. e. 3–1. század).