Bár az Appennini-félsziget jól körülhatárolható földrajzi egység, az ókori Itália művészete egyáltalán nem volt egységes. A római hódítás előtti Itáliában több különböző, egymással élénk kapcsolatban álló művészeti hagyomány virágzott.

Dél-Itáliát a tengerparti görög városok és a szárazföld belsejében élő italikus népek művészetének változatossága és egymásra hatása jellemezte. A görög mesterek egyaránt kaptak ösztönzéseket a környező italikus népektől és az anyaországból, az italikus népeknél pedig egymás mellett éltek a görög hatástól érintetlen (5–7.) és a görög művészettel párbeszédet folytató irányzatok (8–13.). A görög kultúra befogadása tehát nem az önálló művészeti hagyományok feladását jelentette, hanem a gazdagításukat, új eszközökkel történő megfogalmazásukat.

Északabbra, az etruszk művészet kialakulásában fontos szerepet játszott – a kereskedők által közvetített tárgyak és a betelepült mesterek révén – a föníciai és a görög kultúrával való intenzív kapcsolat (14–19.). A görögökkel való érintkezés az etruszk kultúra egész története során iránymutató hatással volt. Az etruszkok számára a görög művészet gyakran jelentett kiinduló pontot, amelynek szabályait azonban soha nem tekintették kényszerítő erejűnek, hanem szabadon válogattak a görögök által kínált minták közül. Az etruszkok a Kr. e. 8. és 3. század között Itália, sőt az ókori Mediterráneum egyik legnagyobb hatású művészetét hozták létre, amelynek jelentős, helyenként a görögökénél is erősebb visszhangja volt Itália népei közt, még későbbi korokban is.