A sokszólamú római művészet

A számtalan népet és kultúrát politikai egységbe fogó Római Birodalom művészetét sokszínűség jellemezte (1–6.). Sokféle stílusirányzat élt együtt, ahogy napjainkban is, hol élénk dialógust folytatva, hol egymásról tudomást sem véve.

A korai császárkor legfontosabb művészeti formanyelvének alapja a görög művészet lett, amely már a hellénisztikus korban (Kr. e. 3–1. század) is széles körben elterjedt (7–9.). Aki művelt és gazdag volt, életét jellemzően a görög művészet közegében rendezte be, függetlenül attól, hogy a hatalmas birodalom melyik részén élt. Ez az igény hívta életre a görög szobrászat nagy alkotásai nyomán készített műveket (10–15.), és az állami művészetet is főleg a görög művészet korszakaihoz igazodó stílusirányzatok jellemezték (17–19.). A művészet így fontos összetartó eleme lett a birodalomnak.

Róma tehát átvette és a maga képére formálta Hellasz művészetét. Így jött létre az az immár egységes görög–római művészeti hagyomány, amely mintaadó szerepet töltött be Európa későbbi története során, például a reneszánsz (15–16. század) vagy a klasszicizmus (18–19. század) korában.

A görögös művészeti irányzatokkal egy időben számos további is létezett; a római hódítást megelőző korábbi stílusirányzatok sok helyütt érvényben maradtak, egyes régiókban sajátos, csak az adott vidékre jellemző alkotások jöttek létre (20–24.). Mindebből olyan sokszólamúság jött létre, amely változatos módon jelenik meg az egyes művekben a mű rendeltetésétől és a megrendelő ízlésétől függően. Ez a sokszólamúság tehát a választás lehetőségét kínálta – emiatt tekinthető a római művészet az első modern művészetnek Európában.

1/24. Klasszikus ókor: A Római Birodalom