
A Kr. e. 4. században az álló-sétáló nőalakok változatos sorozatai jelentek meg a görög terrakottaszobrászatban. Az elegáns alakok mozgása természetesnek hat; mintha ókori emberek elevenednének meg. Első nagy sorozatuk az 1870-es években került elő a boiótiai Tanagrában, és a kor ízlésvilágába illeszkedő darabokat lelkesen vásárolták magángyűjtők Európa-szerte. Gyorsan megjelenő utánzataikkal (1–2.) keveredve polgári otthonok díszei lettek.
Az ókorban nem csupán Boiótiában, hanem a görög világ számos agyagműves műhelyében készültek hasonló darabok (3–9.). Gyakran sírokból kerülnek elő, de díszíthettek lakóházakat is. Itáliában a görög városokon kívül is készítettek ilyeneket (10–11.), elsősorban szentélyekbe szánt fogadalmi ajándékul (10.).
Az úgynevezett Tanagra-szobrok itáliai rokonaival ellentétben a taraszi öntőforma (12.) a másik irányból mutatja a görög városok és a szomszédos népek közötti kölcsönhatást. Készítője, Platür oszk származású volt, a taraszi műhelyekben tehát italikus mesterek is dolgoztak. Az öntőminta kosfej alakú ivókürt készítéséhez szolgált, amelynek nyakát az ókorban szokásos módon (13.) külön korongolták. A két félből összeillesztett darab (14.) viszont a 19. század végén, az ókor iránti érdeklődés egyik csúcspontján készülhetett.















Címkék
- agyag;
- Apulia;
- Aricia;
- bikafej;
- Boiótia;
- dauniai;
- fátyol;
- fogadalmi ajándék;
- görög (kultúra);
- hellénisztikus kor (görög, 323–31);
- kisplasztika;
- kisplasztika;
- kosfej;
- legyező;
- Magna Graecia-i;
- negatív forma;
- nőalak;
- posztantik;
- rhyton;
- Ruvo;
- Szépművészeti Múzeum, Antik Gyűjtemény;
- Szicília;
- Tanagra;
- Tanagra;
- Tarentum / Taras (Taranto);