Magna Graecia – görög és italikus hagyomány

Dél-Itália művészetét a Kr. e. 8. század közepétől öt évszázadon át két hagyomány folyamatos kölcsönhatása határozta meg. Az egyik a tengerparton alapított görög városállamoké, akik maguk sem voltak egyformák, a másik a félsziget belsejében élő, különböző nyelveket beszélő italikus népek sokszínű kultúrája.

A spártaiak által alapított Tarasz a Kr. e. 3. századig vezető szerepet játszott a térségben. A cseréptetők szélét díszítő antefixeken sajátos, csak Taraszból ismert lények is feltűnnek: az oroszlánbőr fejfedős női fej (1.) egyelőre a típus egyetlen ismert példánya.
Medmát a közeli Lokroi polgárai alapították. A szentélyeiben talált fogadalmi szobrocskák tanúsága szerint vallási élete középpontjában egy istennő állt: talán Perszephoné, az alvilág úrnője, egyben a házasulandó lányok mitikus mintaképe. A női fej (2.), a trónoló istennő (3.) és az álló nőalak (4.) a kora-klasszikus görög szobrászati stílus helyi változatának dokumentumai.

A görög formavilágtól eltérő, geometrikus díszítésű edények (5–8.) a Tarasz szomszédságában élő daunusok emlékei. Az ókori történetírók megemlékeztek a térség más népeiről is (például az ausonusokról vagy az oenotrusokról), akik nem rendelkeztek hasonlóan jellegzetes, biztosan azonosítható tárgyi kultúrával.

Az ókori Medmából származó nőalakokat, büsztök (2–4.) a rosarnói Régészeti Múzeumból kölcsönben érkeztek a kiállításra. Az Antik Gyűjtemény időszaki kamarakiállításainak sorozata, a Muszeion szintén innen érkezett szobrocskák kiállításával vette kezdetét. A 2018 őszén bemutatott tárgyakról Bencze Ágnes tanulmányában olvashat bővebben.