A görögök az embert általában egész alakként, mint organikus egységet jelenítették meg. Vannak azonban olyan ábrázolások is, ahol a fej kiemelt hangsúlyt kap. A test megmintázása olykor csupán jelzésszerű (1–3.), olykor viszont el is maradhat, mint például a két plasztikusan megformált vázán (4–5.) vagy a mellkép alakú reliefeken, a protomékon (6–10.). Ezek a diadémot és fátylat viselő női fejek sorozatban készültek; fogadalmi ajándékok voltak, egyaránt lehettek a szentélybe látogatók és az ott tisztelt isten ábrázolásai.

Az emberi arcot kiemelő ábrázolások példáin jól megfigyelhetők a görög archaikus és klasszikus stílus jellegzetességei (lásd Klasszikus ókor 1. – Hellasz). A Kr. e. 7–6. században készült darabokon az egyes részletek természethű ábrázolása az elrendezés absztrakt vonásaival keveredik (4., 6., 9.). Az arc lehet háromszögletű (9.), a szem olykor ívelt felületre simul rá (4.). A Kr. e. 5. századi darabokon jelentősen megváltozik az arc felépítése, a szem például immár plasztikusan illeszkedik a szemgödörbe (7–8., 10.).

A bronz női fej (11.) szintén az emberi test redukált ábrázolása, de nem az ókorban, hanem a 19. század végén készült (lásd Hamisítás). A nyak széle nem törésfelület – ilyenre öntötték: ezt a darabot eleve töredéknek készítették.