Poliszok az archaikus korban

Helyi változatok a görög kerámiában

A Kr. e. 7–6. században a görög kerámiát független, de egymással szoros kapcsolatban álló központok párhuzamos működése jellemezte. Jól látszik ez a vázaformákon. A Korinthoszban feltalált oszlopkratér például Athénban is megjelent (1.): a fül ennél a változatnál oszlopszerű. Spártában viszont a formának olyan változata alakult ki, ahol a fül ívesen hajlik. A spártai kratérokat nagy számban exportálták Itáliába, ahol készítettek is hasonló darabokat (2.). A lényegében azonos, de az egyes régiókban sajátos változatokban készített vázaformákból kirajzolódó kapcsolatrendszer tehát nem csupán a görög központokra terjedt ki. Az illatszeres edények különböző – gömbölyded testű (3–4.), állatalakokat mintázó (5–7.) – típusai több régióban is megtalálhatók. A lüdionnak elnevezett kehelytípus neve például feltételezett feltalálóira, a kis-ázsiai lüdökre utal, de ilyen edények görög műhelyekben (8.) és Etruriában (9.) is készültek.

Hasonló kapcsolódások a vázák festésében is megfigyelhetők. Bár a geometrikus díszítés tovább él (10.), a korszak jellegzetes díszítőmotívuma az állatfríz. Az állatalakok részleteit gyakran bekarcolással jelölték. Ez a Korinthoszra jellemző technika (4.,11–12.) az athéni kerámiában is megjelent (1.), sőt a modern korban is visszhangra talált (13.).