A klasszikus görög művek római feldolgozásait a közelmúltig lekicsinylően másolatnak tekintették. De adódik a kérdés: mi vajon másolatnak tekintjük egy Mozart-mű mai előadását? A görög művészetet a rómaiak is a magukénak érezték — mint ahogyan később is annyi kor és kultúra, a miénket is beleértve.

Az itt kiállított athéni domborműves síremlékek jól mutatják, hogyan változott meg a műfaj százéves története során (Kr. e. 430-as évek — Kr. e. 317). A korai reliefek laposak, a faragás alig emelkedik ki a háttérből. A késői sírköveken az alakok már szoborszerűvé válnak, szinte teljesen körbe vannak faragva. A jelenetek mondanivalója is sokat változik. Bár ezek a domborművek szinte mindig szerettei körében ábrázolják az elhunytat, a korai sírreliefek olyanok, mint egy életkép. Együtt látjuk őket egy közös pillanatban; sokszor nem is dönthető el, melyiküknek állították a sírkövet. A késői reliefeken viszont éles a különbség az eltávozott és a hátramaradott között. Már nincsenek együtt, a még élők a halott emlékképét nézik. (További athéni sírreliefek a folyosón (A szakasz) láthatók.)