ETRUSZK KERÁMIA

Az etruszk kerámia az etruszk művészet egyik fontos műfaja. Története a görög és a föníciai kultúrával folytatott párbeszéd során bontakozott ki.

Az etruszk edényművesség nagyjából egységes korszakokra bontható. A fő központok (Vulci, Caere, Veii, Tarquinia, Clusium) fazekassága általában jól megkülönböztethető egymástól (ahogyan például a görög vázafestészetben is elválik a korinthosi, a spártai és az athéni kerámia).

Első korszaka az orientalizáló kor (Kr. e. 8–7. század), amikor gyökeresen megújul az etruszk kerámiának a Villanova-kultúrából örökölt formavilága és motívumkincse. Már ebben a korszakban is sikerült autonóm vázafestő mesterek alakját rekonstruálni (1.).

A Kr. e. 7. században jelenik meg a bucchero (2.), amelynek készítése a Kr. e. 6. századig folytatódott. Ez volt az etruszk edényművesség legsajátabb és legsikeresebb edénytípusa. Elterjedt az egész Mediterráneumban – még Korinthosban is, ami ekkoriban a görög vázafestészet fő központja volt (Korinthosi vázafestészet).

Az itt készített vázák voltak a fő ösztönzői az etruszko-korinthosi kerámiának (3.), ami a Kr. e. 7. század utolsó harmada és a Kr. e. 6. század közepe között készült.

A következő korszakot az etruszk feketealakos vázafestészet (4.) jelenti, amelyhez a tömegesen importált athéni vázák jelentették a fő ösztönzést. Ez volt az etruszk vázafestészet egyik művészi csúcspontja.

Az athéni vázafestészet forradalmi megújulása, a vörösalakos technika feltalálása Kr. e. 525 körül viszont nem váltott ki hatást az etruszk kerámiában. A Kr. e. 480 közül kezdődő etruszk ál-vörösalakos vázák (5.) művészetileg inkább a feketealakos folytatásának tekinthetők. A vörösalakos technikát csupán évszázados késéssel, a Kr. e. 5. század közepe táján vették át az etruszk fazekasok (6–7.), és nem vált olyan népszerűvé, mint a feketealakos. A két vörösalakos technika jellemezte az etruszk kerámia utolsó, Kr. e. 3. századig tartó időszakát.