Daktylios pharmakités: a görög klasszikus korban így nevezték a gyűrűket, amelyeknek varázslatos képességeket tulajdonítottak. A kifejezést későbbi, de szintén ókori kommentárok (scholionok) őrizték meg, amelyeket az athéni komédiákhoz írtak. Aristophanés Plutos című darabjában például az alábbi párbeszéd zajlik Dikaios (Igaz ember) és szolgája, Chremylos között:

Kutyába veszlek! van varázs-gyűrűm, / Egy drachma volt az ára Eudamosnál.
De Sykophanta-csípéstől nem óv.

(883–885, ford. Arany János)

Dikaios tehát nem fél attól, hogy Sykophantés (Besúgó) följelenti őt, hiszen drága, jó cégnél vásárolt amulett védi. Szolgája azonban figyelmezteti: spicli ellen nem hatásos.

Az értelmező scholionokból azt tudjuk meg, hogy Eudamos híres „pharmakon-árus” volt – ma így mondanánk: rituális kisiparos, vállalkozó. Nevét más forrás is megőrizte. Boltjában daktylios pharmakités is kapható volt. Ez a kifejezés olyan gyűrűt (daktylios) jelent, amelyben hatóanyag (pharmakon) van – tehát varázslatos képességekkel rendelkezik. Ilyen varázsgyűrűkről Aristophanés több kortársa is ír: Eupolis (a Kr. e. 416/415-ben színre vitt Baptai című darabjában), Ameipsias, Antiphanés és a komédiaszerző Platón.

A daktylios pharmakités az egyetlen ismert ókori név varázsgyűrű megnevezésére. Ez az amulett-típus jelen volt a Kr. e. 5–4. századi Athénban. Szerves része volt a klasszikus kori görög kultúrának, ahogyan a vörösalakos vázákon látható szalagamulett, valamint a szintén a Kr. e. 5. század óta ismert, és talán az előbbivel azonosítható periapton, periamma is.