Az Appennini-félszigetet már a Kr. e. 1. évezred elején a kulturális sokszínűség jellemezte – mint a későbbi századokban is annyiszor. Lakói sokféle nyelvet beszéltek, területén számos kultúra virágzott. A Kr. e. 8. század második harmadától két új nép telepedett meg Itáliában: a föníciaiak és a görögök, akiket főleg a kereskedelmi lehetőségek vonzottak oda (1.). A föníciai települések Szicília nyugati felén voltak, a görögök pedig Szicília keleti részén és Dél-Itália partvidékén hoztak létre máig virágzó városokat, például Szürakuszait (Siracusa, 2–3)., Taraszt (Taranto, 4.) és Neapoliszt (Nápoly, 5.). Ez volt az úgynevezett Nagy Görögország, Magna Graecia.

A régóta ott lakók és az újonnan érkezők kultúrájának egymásra hatása rendkívül jelentős volt. Magna Graeciában a görög városok és a mellettük élő italikus népek (például dauniaiak, messapusok, samnisok) kultúrája változatos módokon kapcsolódott egymáshoz. Északabbra ugyanezek a hatások segítették elő az etruszk kultúra megszületését. Az etruszk városok, például Caere (6.), Vulci (7.) és Clusium, nem szerveződtek egységes államalakulattá, de az etruszkok nagyhatalmi pozícióját tanúsítja, hogy a Kr. e. 7–5. században fennhatóságuk alá vonták a Pó-vidéktől Rómán át Campaniáig terjedő területet. A Kr. e. 7–6. században tengeri kereskedelmük is virágzott; az etruszk árucikkek a Mediterráneum távoli vidékeire is eljutottak.

Itália kulturális sokszínűségének a római hódítás vetett véget (Kr. e. 5–1. század). Kr. e. 89-ben Itália minden szabad lakója megkapta a római polgárjogot: a félszigeten egységes állam jött létre, ez lett a Római Birodalom központi területe.