Gyógyító varázsgemmák

Az ókori amulettek egyik legfontosabb felhasználási területe a gyógyítás volt. A legtöbbször azonban nem tudjuk pontosan meghatározni, melyik betegség ellen milyen amulettet javallottak.

A római császárkorban a varázsgemmák elterjedésével megváltozik a helyzet, ezekre ugyanis gyakran ráírták, hogy mire használták őket. A különböző betegségek ellen például eltérő típusú, szakosodott amuletteket készítettek.

A nőgyógyászati gemmák leggyakoribb típusán anyaméh látható (a méhszalagokat és a két petevezetéket is jelezni szokták, 1.). A méhszájat hosszú szárú kulcs zárja el. Valószínű, hogy az amulettek fő célja nem a fogamzásgátlás, hanem a zavartalan terhesség és a sikeres szülés biztosítása volt. Az ábrázolás gyakran a méhet védelmező istenek képével egészül ki (2.). Ennél a típusnál tehát a megvédendő testrész az ábrázolás fő motívuma.

Az ízületi panaszok gyógyítására szánt amulettek előregörnyedő, arató férfit ábrázolnak, jellemző feliratuk pedig egy görög szó, (i)schión: ’a csípők (egészségéért)’ (3.). A gemma funkciójához jól kapcsolódó arató képtípust fáraókori egyiptomi mintára vezetik vissza, mégpedig a túlvilágon, birtoka terményeiből nyugodtan „eléldegélő” halott ábrázolási típusára, amelyet Antoninus Pius korában (Kr. u. 138–161) vert alexandriai pénzek újra népszerűvé tettek. Itt tehát a kép az ősidőkre visszavetített, alapító érvényű esemény felidézésével segíti a gyógyulást.

Emésztési zavarok ellen számos amulett-fajtát ismerünk. Ide tartozik például az a gemma, amelynek előlapjára a főnix képét vésték, a hátoldalára pedig az amulett feladatára utaló görög feliratot: pepte – ’eméssz!’ (4.).

Az eddig felsorolt gyógyító amuletteket szinte kivétel nélkül haematitból készítették, aminek magas a vastartalma. Sok gemma félbe van törve, illetve reszelés nyomai látszanak rajtuk (5.). Joggal merült fel a feltevés, hogy az amulettek egyik felét porrá törték, és megitatták a beteggel – a mai vastabletták ókori változata. Görög és római receptek gyakran javasolták ezt a megoldást.

A belgyógyászati amulettek két további csoportját másfajta drágakőből készítették. Vörös jáspisra például a nemeai oroszlánnal küzdő Héraklést kellett vésni, zöld kőre (általában prázemre) pedig egy oroszlánfejű, sugárkoszorús kígyót, Chnoubist (6.). Ezekre az amulettekre tehát a védelmet biztosító isten képét vésték.

Az utóbbi két amulett-típust az ókori orvostudomány nagy alakjai ajánlották: a Chnoubis-gemmákat Galénos (Kr. u. 2. század), a Héraklés-amuletteket pedig a trallesi Alexandros (Kr. u. 6. század). Ezeknek az amuletteknek az emlékét tehát még akkor is megőrizték, amikor már nemzedékek óta nem készítettek ilyeneket (7.).