Tudtad jól, hogy aki lába legelőbb érinti meg
Trója földjét, Trója földjén, trójai harcban veszni fog:
mégis amint trójai partra ért el görbe csónaktok,
legelsőnek ugrottál ki trójai partra, hős görög.
Babits Mihály: Protesilaos
A görögök jóslatot kaptak arról, hogy aki elsőként teszi lábát trójai földre, az fog közülük először meghalni. Prótesilaos (1.), aki egynapi házasság után indult Trójába, otthon hagyva ifjú feleségét, Laodameiát, vállalta ezt az áldozatot. Sok trójait megölt az első csatában, de végül elesett Hektór kezétől.
Trója ostroma tíz hosszú évig tartott, de a háború első kilenc évéről alig tudunk valamit. A Kypria egy töredékéből és vázaképekről ismert a legfiatalabb trójai királyfi, Tróilos sorsa – egy jóslat szerint a görögök csak akkor győzhettek a háborúban, ha megölik Priamos legkisebb gyermekét. A feladatra Achilleus vállalkozott: lesben állva várt Tróilosra, aki testvérével, Polyxenével együtt indult vízért a kúthoz (2.). Amikor a görög hős a trójai királyfira támadt, Tróilos Apollón oltárához menekült védelemért, de Achilleus nem kegyelmezett: az isten oltáránál ölte meg (3.).
Az Ilias sorai többször is utalnak arra, hogy a görögök kisebb városokat is feldúltak, kifosztottak (4–7.). A vázaképek tanúsága szerint azonban a harcok szünetében a katonák játékkal ütötték el az időt. Aias és Achilleus például mintegy százötven vázaképen láthatók egymással szemben ülve, amint fegyvereiket kézközelben tartva táblajátékot játszanak (8.).
Kántor Péter: Trója vagy semmi
Trója vagy semmi! – mindenki így kezdte,
legalábbis ezt mondogatták,
amikor összegyűltek a hajók Trója alatt,
és kezdetét vette az éber álmodozás.
Aztán elfelejtették Tróját. Mi az a Trója?
Elfelejtettek sorjában mindent,
vagy majdnem mindent,
aminek köze lehet Trójához.
Üres blabla lett Trója,
ahogy egymás nyakára hágtak a napok, az évek.
Te is kifáradtál. Trója apránként, darabokban
rágós hús volt, megfeküdte a gyomrod.
Ittad a fröccsöket és ittad a nehéz vörösborokat rá,
és a szemed véreresen meredt a sötétbe.
Valahol Trója fényei pislákoltak.
A GALÉRIA KÉPEIRŐL BŐVEBBEN
1. Harcos szobra /az úgynevezett Prótesilaos/
2. Athéni feketealakos hydria: Achilleus lesben várja a kúthoz közeledő Tróilost és Polyxenét
3. Athéni feketealakos hydria: Achilleus megöli Tróilost
4. Márvány dombormű a trójai háború ábrázolásával
5. Mykénéi gemma harckocsi ábrázolásával
6–7. Athéni feketealakos stamnos: csatába induló harcosok
8. Athéni feketealakos amphora: Achilleus és Aias játék közben







